TIT – Év Fotósa, Év Fotója 2011
Mint az elmúlt kilenc évben mindig, 2011 végén is meghirdette a TIT Pannon Egyesülete hagyományos fotópályázatát, melynek tétje a TIT – Év fotója és a TIT – Év fotósa cím volt. A három fős zsűri még decemberben értékelte a beküldött képeket.
Linkek
Idén január 20-án már a nagyérdemű is találkozhatott a pályázat legszebbjeivel. A kiállítás még február 15-ig látogatható a VOKE Arany János Művelődési Ház galériájában, s ha utunk arra vezet, mindenképpen megéri egy rövid szünetet tartani a napban, és feltöltődni a képekből.
Érdemes megállni, hogy rácsodálkozzunk Kincses Nóra – a TIT év fotósa – Akt triptichonjára, a Hitre, vagy az Ívek színes sorozatára. De jó megállni a TIT év fotója, A kert előtt is, s elmerengeni Horváth Imre hogyan talált rá erre a kedves arcra. S persze ne feledjük a különdíjasokat sem, mert a zsűri – Szabó Béla és Dániel István fotóművészek és Sarmaság László festőművész – döntésén túl Mekli Zoltán, Laposa Tibor és Szabó Béla is különdíjjal jutalmazta a számukra legizgalmasabb képeket. Ám nem csak a díjazott képek tudnak varázsolni, jó érzés megállni Molnár Tibor Nagyapa című képe előtt is, s meséket szőni a fa köré, vagy megmosolyogni Kirják József szemfüles Pince kulcsát is.

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.
Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.
XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.
Bakony–Balaton Geopark Hete Veszprém, 2012. május 21 - 27.
III. Szeged - Szabadka Gyermekszínházi Fesztivál Szeged, 2012. május 21 - 27.
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek