Audrey Tautou bájos arcocskája könnyes szemű rajongójává tette a világot az Amélie csodálatos életében. Az üzleti szellem most azt diktálná, hogy nosza, bújtassuk a lányt hasonló bűvös-bájos szerepekbe - egészen addig, amíg a formula bejön a közönségnél. A Szeretni bolondulásig pont ezen az elven működik, de épp az benne a zseniális, hogy csavar is egy nagyot az említett formulán, amiből hatalmas nézőugratás kerekedik.
Audrey Tautou egy festőművésznek tanuló egyetemistát alakít, aki a film első jelenetében tüneményes mosolyával épp virágot vásárol kedvesének (ráadásul Angelique-nek hívják a kis angyalt), robogóra pattan, aztán apránként kiderül, hogy ez a leányzó jóval kacifántosabb szerelmi zűrbe keveredett, mint mindnyájunk kedvenc Amélie-je. Angelique szíve szép hercege ugyanis nős ember, akinek a felesége ráadásul éppen első gyermeküket várja. Angelique-et mindez nem riasztja vissza attól, hogy a derék szívdoktorra nyomuljon, minket, nézőket viszont egyre jobban riaszt mindaz, amit ennek érdekében tesz. Több gyanús baleset után aztán váratlanul hátrapörgésbe kapcsol a film, pontosan az elejére áll, és onnantól újra végigkövethetjük a történetet, ezúttal a doktor szemszögéből, akit a
Farkasok szövetségének főszereplője, Samuel Le Bihan alakít.Közhelyekben fogalmazva:
Amélie átvált egy finomított
Végzetes vonzerőbe, és
A lé meg a Lola technikájával spékeli meg az attrakciót. A
Szeretni bolondulásig azonban cseppet sem közhelyes, és nem is koppintás, csupán ügyesen kölcsönzött műfaji fogásokkal végrehajtott játék, mely meglepő, sőt zavarba hozó tud lenni, s melyet Laeticia Colombani szemet rabul ejtő képi világgal, és pergő ritmusú jelenetezéssel tesz éppoly vonzóvá, mint hősnőjének mosolya.