A rendező tehát a homár-, garnéla- és langusztalakomák, a Chardonnay, a vadászatok és topmenedzserek világába kalauzolja a nagyérdeműt, ahol az a legnagyobb probléma, hogy Dániában vagy Svédországban éljünk, illetve éttermet vezessünk egy gyönyörű színésznővel az oldalunkon, avagy acélgyárat igazgassunk kitúrva sógorunkat az állásából. 

A dolog azonban nem ilyen egyszerű: ott vannak még a szegény munkások, akiket (vagy kilencszázat) ki kell rúgni és ott a határidő, amit a bank szab, hogy rendbe tegyük vállalatunk pénzügyeit. Hősünk, Christoffer tehát boldog fiatal férjből csakhamar megkeseredett, zsarnok anyja által irányított, szeretetlen félemberré válik. Hamarosan eléri az antik hősök végzete, a hübrisz (gőg) is: feleségére, testvérére nem hallgatva megy a saját feje után, s végül teljesen magára marad. Így csordogál a film lassacskán az üzleti pletykák, családi vacsorák és céges fúziók mentén, s tanúi lehetünk annak, ahogy az eredetileg a jószándék vezérelte, a családi vállalat ügyei iránt felelősséget érző férfi személyisége összeomlik. A vállalati gépezet által bedarált emberroncs végül magára marad, de elmondhatja, hogy megmentette a vállalatot... 

Bár a fordulatok néha kissé erőltetettnek hatnak, és a film eredetiségben nem ér a trilógia előző darabjának nyomába, aki miatt feltétlenül érdemes megnézni ezt az alkotást, az a Birodalom című Lars Von Trier-sorozatban megismert és megszeretett Ghita Norby (ott Rigmort, itt Annelisét, a hataloméhes manipulátor matriarchát játssza), aki alakításával több díjat is elnyert.