2004 Hossz: 66 perc Kiadó: CLS Hang: angol 5.1 + DTS
Csaknem három évtizeddel feloszlása után, 2003-ban összeállt Iggy Pop egykori együttese, a punk előfutárai közt számon tartott Stooges, mely nem csak az énekes
Skull Ring című albumára rögzített új számokat, de koncertezni is kezdett (július 11-én a magyar határtól tizenvalahány kilométernyire, a wieseni fesztálon is fellép Iggy és a Stooges). A detroiti zenekar hazai terepen adott 2003. augusztus 25-i koncertjéről DVD is készült.
A színpadon a Stooges 1970-es felállása: Iggy Pop (született: James Newell Osterberg, 1947) mellett az Asheton testvérpár, a gitáros Ron és a dobos Scott, továbbá a műsor felénél színre lépő Steve Mackay szaxofonos (az időközben elhunyt Dave Alexander basszista helyén egy másik punkveterán, a Minutemennel elhíresült Mike Watt penget, aki már
a Velvet Goldmine filmzenéjéhez is együtt játszott Stooges-számokat Ron Ashetonnal). A program az első két nagylemez (
The Stooges - 1969,
Funhouse - 1970) anyagára épül (a már Iggy & The Stooges néven megjelentett 1973-as
Raw Power album James Williamson szólógitárossal írt és rögzített számai sajnos nem kerülnek elő), de elhangzik a
Skull Ring címadó dala is. A félmeztelen Iggy állat mint mindig, rongybaba módra vonaglik, meghágja az erősítőket, bünteti a mikrofonokat és színpadra agitálja a rajongókat, míg a többi öreg csont is hitelesen nyomja a zseniálisan primitív garázs-rockot - amihez a névtelen filmesek is alkalmazkodnak minimalizmusukkal.
QQQQ
EXTRÁK
„Énekelj együtt Iggyvel!” - négy szám feliratozott dalszöveggel. Mike Watt élménybeszámolója diavetítéssel. Iggy és az Asheton fivérek 50 perces fellépése egy New York-i lemezboltban, ahol Scott kartondobozon és kukán dobol. Régi fotók és plakátok a Creem magazin archívumából. Félperces részletek az MDV kiadó tucatnyi egyéb punk DVD-jéről.
QQQQ