Korunk egyik legsokoldalúbb dalszerző-előadó zsenije, a vérében fekete, fehér és indián ősöket egyaránt hordozó Ben Harper együtt turnézott a Blind Boys Of Alabama nevű gospel-énekegyüttessel.
Mindez még 2003-ban történt, s az ifjú gitáros-énekes meg a világtalan veterán dalnokok annyira egymásra találtak, hogy 2004-ben egy közös stúdiólemezt is rögzítettek (ami aztán 2005-ben két Grammy-díjat is nyert). A
There Will Be A Light New York-i lemezbemutató koncertje - melyet az itt tárgyalt DVD mellett egy külön megjelent CD is dokumentál - a csodálatos Apollo színházban zajlott Ben Harper kísérőzenekarával és további kiegészítő zenészekkel, kimagasló, szerény és egymást végtelenül tisztelő muzsikusokkal, a lemez teljes anyagával, plusz három korábbi Harper-szólódallal, a végén pedig a csúcsponttal: egy tízperces
Satisfied Mind improvizációval.
QQQQ
EXTRÁK
Fotógaléria és két dokumentumfilm: egy interjúkkal fűszerezett, próbákkal tarkított negyedórás „színfalak mögötti” és egy stúdióban rögzített tízperces „így készült a lemez”.
QQQ
2005 Hossz: 74 perc
Kiadó: EMI
Hang: angol 5.1 + DTS
Feliratok: spanyol, francia, német