Rúzsa Magdolna: A döntőkben elhangzott dalok
(Universal)

Rúzsa Magdolna személyében kétségtelenül az elmúlt évtized legerősebb hangú, leginkább reményteljes, sugárzó személyiségű magyar énekesnője nyerte meg a Megasztár harmadik évadját. Ugyan a tévés tehetségkutató műsor adott már az országnak néhány remek hangú énekesnőt és énekest, ám igazán nívós nagylemezt eddig még nem.

Mivel Presser Gábor dalszerző is érintett az ügyben, nem is találhatnánk megfelelőbb analógiát várakozásainkra: az LGT készítette 1974-es címnélküli (de Rock And Roller címen is ismert) Kovács Kati-nagylemez és a Presser komponálta Titkaim című 1981-es Katona Klári-korong nívója legyen majd a mérce a vajdasági lány első önálló albumán is! Persze a mozgásba lendült gépezetet nehéz tartani, így alig két héttel az eredményhirdetés után már boltokban – sőt kistelepülések postai árusítóiban – volt a döntőkben elhangzott dalokat tartalmazó nagylemez (az ének eredeti, a kíséret stúdióban rögzített, mindez elég rosszul kevert verzióban, hozzá egy méltatlanul összecsapott borítóval). A kiadvány óriási sikere akkor is megérdemelt, ha itt még csak elsőrangú interpretációkat hallunk (The Winner Takes It All, Végső vallomás, Time Warp, Ederlezi, Cry Baby, Bring On The Night, Most élsz). Rúzsának sokra képes énekhangja van, előadásmódja olykor lenyűgöző, bármilyen típusú dalhoz ösztönösen, jól nyúl hozzá, ízlése bizakodásra adhat okot. Csak legyen türelme kivárni – első igazi albumára – az őt megillető dalokat! 

7/10 

Dömötör Endre
2006.07.11