A Union Street anyaga Nashville bűvöletében öltött testet, így stílszerű volt, hogy Tennessee állam – és a country zene – fővárosába is elvigyék (a meleg énekessel felálló szuper-camp brit szinti-pop együttes korábban még nem játszott ott, ami nem is meglepő, hiszen sem a déli régió, sem a műfaj nem toleranciájáról híres). Az Erasure első nashville-i koncertjére 2006 májusában nem máshol került sor, mint a Ryman Auditoriumban, mely a negyvenes évektől a hetvenesekig a country fő szentélye volt, a legendás Grand Ole Opry rádióműsor otthona: amint azt a koncertfilm intrójául szolgáló múzeumi idegenvezetésből is megtudjuk, ebben a XIX. századi templomból átalakított koncerthelyszínen olyan nagyságok léptek fel, mint Patsy Cline, Johnny Cash vagy a pályakezdő Elvis Presley. Andy Bell a műsor elején imádta jeléül meg is nyalja a színpadot (majd közli: eperízű), és végig látható elragadtatással adja elő az akusztikusra és szintetizátormentesre áthangszerelt Erasure-dalokat (nemcsak a Union Street kevéssé exponált számokra épülő repertoárját, hanem olyan slágereket is, mint az Oh L’Amour, a Blue Savannah, a Sometimes, a Ship Of Fools, a Stop! vagy a latinosra vett és kézenfekvő I Will Survive-motívummal megspékelt Love To Hate You, illetve a ráadásként szolgáló A Little Respect), sőt egy igazi feldolgozást is alig ismert folkos dalszerző-énekesnőtől, Elizabeth Strattontól (Againts My Wiew). Mivel a dalok perfektek, Bell pedig ihletett és kompetens előadó, ezekkel a kis pluszokkal a kísérlet élőben még sokkal jobban is működik, mint lemezen. 

A koncert alatt az Erasure másik fele, a zeneszerző Vince Clarke végig háttérben maradva gitározik (a begyorsított Stop!-ban mandolinozik, és a Ship Of Foolsban is csak jön középre nagydobot püfölni, hogy kisegítse az akkor épp xilofonozó dobost), sőt a műsor felénél két számban magára is hagyja Andyt a Union Street projekt hangszerelő-társproducerével, Steve Walsh gitárossal kettesben. Rajta és a nagybőgővel felálló ritmusszekción kívül tagja a kíséretnek a counrty virtuóz Smith Curry is (pedal steel, dobro és bendzsó), továbbá két vokalistanő (egyikük Walsh felesége, Jill, aki sípon, autoharpon és melodicán is játszik). Mint ebből is sejthető, családias, intim előadás ez, de azért néha rockabillysen pattogó és táncos is tud lenni, a lelkes közönség örömére. 

QQQQ 

EXTRÁK: 

A koncert két további dala, mindkettő a Union Street repertoárjából (Love Affair, Stay With Me – ez utóbbiban Vince melodicán játszik!). Ezen kívül két másik koncertdalt a rajongók videokameráinak felvételeiből összevágott képanyaggal is megtekinthetünk (Blue Savannah, Sometimes). Kapunk egy 23 perces dokumentumfilmet is, mely az akusztikus album keletkezési körülményeiről mesél (The Road To Union Street). A kiadványhoz tartozik egy kettéhajtott betétlap is az infókkal és fotókkal – továbbá extrának tekinthetjük a 18 számos koncert-CD-t is. 

QQQQ 

2007  Hossz: 88 perc  Kiadó: Mute/EMI  Hang: angol 5.1+DTS  Feliratok: angol, német, francia, spanyol, olasz