A Foo Fighters – amellett, hogy maradéktalanul bebizonyította, hogy Dave Grohl nirvanás időszakát lezárva, tiszteletre méltó módon, mind integritását, mind sikerét megtartva tudott úgy új lapot nyitni – tökéletes koncertzenekarnak is bizonyult. Nem csoda, ha Grohlnak és három zenésztársának a pukkadásig telt Hyde Park fölötti hatalomátvétel sem okozott problémát. Ebben segítségükre volt többek közt a FF addigi összes húzós sikerdala – a best of programból lényegében csak a lassú számok és a Dave Grohl által egyedül rögzített 1995-ös első lemez slágerei hiányoztak.
A koncert az akkor épp aktuális In Your Honor album címadó nyitódalával nyit, majd gyors egymásutánban következik az All My Life, a Best Of You, a Times Like These, a Learn To Fly és a Breakout (meg a Narancsvidék filmzenelemezéről való The One is, bár ez dal a DVD-n pont nem szerepel), pillanatnyi szusszanást sem hagyva a rendesen mozgolódó és kórusban éneklő bő nyolcvanezres tömegnek A hangulatot még tovább tudják fokozni a Grohl-féle komikus vigyorok és pofavágások (melyek az óriási kivetítőknek köszönhetően Hyde Parknyi hatósugárral hatnak), illetve a frontembertől már megszokott vicces átvezető szövegek a dalok között.
Az est folyamán több sztárvendég is csatlakozik az a Foo Fightershez, először az aznap előzenekarként fellépett Motörhead főnöke, Lemmy, aki tekintélyt parancsoló pofaszakállával vonul a színpadra és lazán nyomja le a Shake Your Blood című dalt, amit Dave Grohl a kölyökkori metálhőseit összehívó Probot lemezen is vele adott elő néhány évvel korábban. A főprogramot záró Monkey Wrench után, a ráadásban érkezik a másik két angol díszvendég, Brian May és Roger Taylor a Queenből – őket régi nagy rajongójuk, a Foo Fighters dobjai mögül előugró Taylor Hawkins konferálja föl egy rövid Freddy Mercury-t idéző közönségénekeltető skálázás után. A Tie Your Mother Down című Queen-klasszikust adják közösen elő, amit a meztelen felsőtestével peckesen sétálgató, hatalmasakat vigyorgó Hawkins énekel. A fináléra Grohl egyedül vonul ki a közönség közé benyúló kifutóra, hogy magát elektromos gitáron kísérve adja elő az Everlongot, amelynek csak utolsó pár másodpercére csatlakozik hozzá a teljes zenekar – szép lezárást adva az estének, melyet Grohl a dalt megelőző rövid köszönőbeszédében a Foo Fighters eddigi leghihetetlenebb estéjeként jellemez.
QQQQ
EXTRÁK
Nincsenek.
2006/2008 Hossz: 80 perc Kiadó: Sony BMG Hang: angol 5.1