Ahogy a Paradise Lostot magyarországi fellépésein is megismerhettük: csak állnak és nyomják. A látványeffektek néhány felülről küldött, éles fénynyalábra korlátozódnak. Egyik szélen a végletesen introvertált gitáros-zeneszerző Greg Mackintosh penget magába borulva és helyenként kitörő átéléssel, másik szélen Aaron Aedy rázza kopasz fejét és gitárját szüntelen lelkesedéssel, középen a szőke Nick Holmes hörög élesen vagy búg bársonyos hangon (ezúttal a szokásos minimálisnál több kommentárt kap tőle a közönség), mögöttük pedig a masszív ritmusszekció, Steve Edmondson basszista és a 2004-ben érkezett Jeff Singer dobos. Az 1991-es Gothictól a 2007-es In Requiemig minden albumról egy-két számot szemezgetve kiszámítható és meglepő választásokkal teli, 98 perces best of programot játszanak – lenyűgöző lendülettel és lelkesedéssel, sőt a koncertet egy borítón fel sem tüntetett meglepetéssel zárják (ez a ráadás ráadásszám a CD-verzión nem szerepel, csak a DVD-n). Vizuálisan a film mellőz minden modorosságot, pusztán sűrűn váltott közelik és totálok által közvetíti ennek a kiváló koncertnek az élményét. Ennél többre nincs is szükség egy ilyen erős zenei anyag esetén, ahol nincsenek mélypontok.
QQQQQ
EXTRÁK:
A második korong csupa extra: koncert utáni interjúk rajongókkal és a zenészekkel, illetve egy külön negyedórás interjú, melyben a Paradise Lost tagjai provokatív kérdésekre válaszolnak, Lost In Europe címen 28 perces turnéfilm, a legutóbbi albumról való The Enemy és Praise Lamented Shade videoklipje, illetve a nemrégiben kiadott Over The Madness című dokumentumfilm előzetese. A DVD-tokban lévő 16 oldalas borítófüzetben a zenekar dalszerzői, Greg Mackintosh és Nick Holmes minden dalhoz fűznek pár sornyi kommentárt.
QQQQ
2008 Hossz: 98 perc Kiadó: EMI Hang: angol 5.1