Roman Polanski-gyűjtemény
Bár nem ezt a három darabot szokás Polanski trilógiájának nevezni, közös kapcsolódási pontokat felfedezhetünk a Kés a vízben-Iszonyat-Zsákutca trióban is.

A három filmnek egyaránt a terror, a félelem a lényege, s mind egyetlen zárt helyen játszódik, kevés szereplővel. Míg a cselekmény szintjén nem sok minden történik bennük, a fejekben annál több. 

Az Iszonyat pszichohorror és megrendítő filmdráma egyszerre. Az izolálódó, állandó undort érző főhősnő szomorú szétesését követhetjük, melynek során saját lakásában kezd el rettegni. Bár a mű vizualitása is megragadó, főleg az őrjítő hangok fogják meg a nézőt, és Catherine Deneuve példásan visszafogott játéka. 

A Kés a vízben is hétköznapi helyzetből bontja ki a lélektani drámát, ám a játszma itt kétszereplőssé bővül: két férfi vetélkedését figyelhetjük, akiket a véletlen sodor közös hajóra egy lengyel tavon - hogy a végére kiderüljön: a győztes valaki egészen más. Itt még inkább a képek erején van a hangsúly: főként az extrém szűk és extrém tág helyszín ellentéte kelt feszültséget. 

A Zsákutca a legeseménydúsabb, ám a legkevésbé egységes a három közül. Az ezúttal háromszereplős felállásban egy gengszter terrorizál egy házaspárt egy angol szigeten, de a figurák dinamikája folyamatosan változik, egészen a végkifejletig. A Zsákutca szélsőséges határhelyzetből indul ki, s az alkotók a különleges helyszínt is tökéletesen kihasználják. A műben a groteszk elemek a legdominánsabbak - emiatt szinte semmi másra nem hasonlít. 

Értékelés:

Iszonyat: 8/10

Kés a vízben: 8/10

Zsákutca: 6/10

Kiadás: Magyar mono, eredeti nyelvű DD 5.1-es és sztereó hang, magyar felirat. A filmekhez előzetes, alapos, félórás werkfilm, életrajz, képgaléria és kísérőfüzetke jár, az Iszonyatnál pedig audiokommentárt is kapunk Deneuve-től és Polanskitól. 8/10

Repulsion, 1965, 101 perc/Nóz w wodzie, 1962, 90 perc/Cul-de-sac, 1966, 111 perc, Corner Film (16) 

fürkész
2008.11.06