Miután az Eagle Rock Entertainment nem rendelkezik a Led Zeppelin-anyagok szerzői jogaival, így sem számrészleteket, sem interjúkat nem mutathattak be a zenekartól, Jimmy Page-ék tehát néhány fotótól eltekintve semmilyen formában nem szerepelnek a bő másfél órás műsorban. A kiadvány ehelyett azt próbálja bemutatni, milyen elemekből állt össze a Zeppelin zenéje, honnan merített ötleteket az együttes két fő dalszerzője, a gitáros Jimmy Page és az énekes Robert Plant – a másik két tag, John Paul Jones basszista és John Bonham dobos neve még említés szintjén sem hangzik el a szakértők szájából!
A film döntően a Led Zeppelin zenéjében fontos szerepet játszó blues hatások forrásait tárgyalja, azon belül is elsősorban a Delta blues történetét eleveníti fel egészen az 1920-as évektől, Bukka White, Charlie Patton, Muddy Waters, Howlin’ Wolf pályáján keresztül bemutatva annak fejlődését. Zenetörténészek, újságírók, producerek és zenészek is megszólalnak a filmben, zenei részletek azonban csak elvétve, és csak részleteikben szerepelnek a kiadványon – mintha csak egy ismeretterjesztő tévécsatorna kisköltségvetésű műsorát néznénk. A film utolsó harmadában a korai rock’n’roll, a brit folk és a skiffle inspirációs hatásairól esik szó, illetve Jimmy Page okkultizmushoz fűződő viszonyát is összefoglalják dióhéjban (ez utóbbi rész minden szempontból kilóg a zenei szakértők fejtegetései közül).
Steve Gammond rendező tradicionális dokumentumfilmes eszközökkel dolgozik, a kamera javarészt a megszólaló szakértőket veszi, a statikus képeket néhány filmbejátszás, egy-egy vágókép (kimerevített fotó, vagy egy-egy fontosabb helyszín néhány snittje) teszi valamivel érdekesebbé és hitelesebbé. A Led Zeppelinről szinte semmilyen új információt nem tudunk meg, így a DVD sokkal inkább tekinthető egy gyorstalpaló filmes blues tanfolyamnak, mint a neves brit rockzenekarról szóló ismeretterjesztő filmnek.
EXTRÁK:
Semmi.
2008 Hossz: 93 perc Kiadó: Eagle Rock/CLS Hang: angol sztereo Felirat: angol, holland, francia, olasz, német