Az elsőfilmes Philippe Claudel filmjében a színésznő Juliette-et alakítja, aki 15 évig tartó börtönbüntetése után húga és családja körében próbál visszatalálni az életbe. A csendes, visszahúzódó nőről igen nehéz elhinni, hogy súlyos bűncselekményt követett el, pedig (ahogy azt a film egyik mellékalakja találóan megállapítja) ha ilyen sokáig ült, akkor valami borzalmasat kellett tennie - hogy pontosan mit, az csak félóra után derül ki, de ezzel kapcsolatban a film egészen a legvégéig tartogat meglepetéseket.

A nő szabadulását követően természetesen nemcsak a szűk családdal kerül kapcsolatba, hanem szociális munkásokkal, nevelőtisztekkel, barátokkal, ismerősökkel, a forgatókönyv pedig igen lelkiismeretesen kidolgoz minden egyes figurát, és szinte (szociál)pszichológiai pontossággal ábrázolja viszonyukat és viszonyulásukat Juliette-hez. Nagyon fontos ezenkívül ezeknek a kapcsolatoknak a megváltozása is, hiszen érdekes módon - habár elvileg a bűnt elkövetett főhősnő az, akinek jellemén változtatni akartak és akarnak - Juliette mindvégig változatlan, és a körülötte lévők mennek keresztül fejlődésen. 

Ennek köszönhetően Claudel filmje nemcsak érzékeny jellemrajz, de sokat mond az emberek közötti kommunikációról és interakciókról is - és mindezt nagyon szépen teszi.