A sok szerelmes sztori után pedig ezen a hajón nem annyira az érzelmek dúlnak, hanem a rock and roll tombol. Angliában járunk, 1966-ban, egy zeneileg igen fontos időszakban - ám hiába, ha a BBC mindössze heti két óra rockzenét sugároz. Egy stílszerűen egy hajón működő kalózrádió legénysége azonban segít a gondon, és éjjel-nappal ontja a remek számokat, a többmilliós hallgatóság legnagyobb örömére. Erre a hajóra száműzi büntetésként (?) anyja a fiatal Carlt, hogy keresztapja, a rockhajó kapitánya mellett összeszedje magát. Ám természetesen a kecskére a káposztát esete forog fenn: Carl a szabad szellemű társaság körében beleveti magát a bulikba és a csajozásba. Hamarosan azonban komolyabb problémák merülnek fel, az illetékes minisztérium fejesei ugyanis be akarják tiltani a népszerű rádiót.

A Rockhajó rengeteg karaktert mozgat (min. 8 főszereplőnk van), mégis szinte mindegyiket sikerül élő figurává varázsolni. Mindez pedig jó lehetőség arra, hogy sok brit és pár amerikai színész közös erővel és önfeledten szórakozzon és szórakoztasson, miközben szólnak a legjobb zenék (szerencsére nem a legelcsépeltebbek). Néha ugyan kissé kilóg a lóláb, hogy egyes hősök és cselekményelemek csak azért kerültek a forgatókönyvbe, hogy megszólalhasson az Elenore vagy a So Long, Marianne, de ennél nagyobb hibája nincs is a filmnek.