A Belvárosi Foci Mozi vetítései
Budapest, Szabadság tér, 2010. június 30. - július 9.
Mint arról korábban írtunk, június 11. és július 11. között Belvárosi Foci Mozi címen élvezhetjük a világbajnokság összes meccsét a budapesti Szabadság téren felállított óriáskivetítőn. A vásznon pedig nem csak közvetítések peregnek.

A meccsek között a szervezők rövid animációs filmeket vetítenek, a szünnapokon pedig kertmozival várják – nem csak a focirajongókat. Időközben nyilvánosságra hozták a levetítendő nagyfilmeket is, melyek közül nem egynek azért van némi köze a futballhoz. Ilyen például Kusturica Maradonája, a Gépállat SC, a Puskás Hungary, a Csavard be, mint Beckham, a Régi idők focija, a Barátom, Eric, a Szépek és bolondok  vagy az Offside. Teljesen elszakadni a focitól pedig a 21 gramm, a Czukor Show és a Ponyvaregény segítségével tudunk (ha akarunk).

A téren, az óriáskivetítő közelében elhelyezett standokon pedig ezenkívül is egyéb kiegészítő, játékos eseményekkel kedveskednek a családoknak. A programok a selejtezők alatt minden nap kora délutántól, már az első meccsek közvetítésével indulnak. A Belvárosi Foci Mozi minden rendezvénye ingyenes. 

A szervezők a meccs- és filmnézésen kívül kreatív programokkal is készültek: az eseménysorozat Facebook-oldalán ugyanis nyereményjátékot indítottak, melynek keretében barátaink gólörömét megörökítő videónkkal vagy focistahasonmás önmagunkról szóló fotókkal vetélkedhetünk a heti nyereményekért. A focivébé ideje alatt pedig minden héten egy-egy válogatott futballista dönti majd el, ki legyen a nyertes. 

A filmvetítések listája: 

Június 30.: Gépállat SC (18.30) és Maradona – Kusturica filmje (20.25)

Július 1.: Puskás Hungary (17.50) és 21 gramm (20.00)

Július 4.: Csavard be, mint Beckham (18.30) és Régi idők focija (20.35)

Július 5.: Czukor Show (18.40) és Offside (20.30)

Július 8.: Asterix az olimpián (18.20) és Szépek és bolondok (20.20)

Július 9.: Barátom, Eric (17.20) és Ponyvaregény (19.30)

(Belvárosi Foci Mozi)

2010.06.23