Tíz évvel a csapat utolsó lemeze, tagcserék, kiadóváltás és hátmütétek után Mike Muir erősebb, mint valaha, amiről minedenki meggyőződhet a Suicidal Tendencies budapesti koncertjén. 

- A Suicidal Tendencies első koncert DVD-je, a Live at The Olympic Auditorium idén jött ki a Suicidal Records gondozásában. Miért pont most? Miért pont az a koncert? 

- Mike Muir: Ez egy elég hosszú történet, de lényegében az Olympic Auditorium történelme miatt. Eredetileg az olimpiára épült, majd Los Angeles felkapott helyszíne lett, aztán az évek múlásával pusztulásnak indult, annyira, hogy az 1980-as évek elején megengedték, hogy bandák hatalmas punkrock koncerteket tartsanak a helyen, ami nem volt túl gyakori dolog. Fantasztikus épület volt, valójában egy hatalmas erőd, ami bármit képes volt befogadni a boksztól a görkorcsolyaversenyekig. Szóval egyszer felhívtak minket azzal, hogy eladják az Olympic Auditoriumot, és mivel már egy ideje nem volt ott semmilyen buli, szeretnénk, ha csinálnánk egy utolsó koncertet. Ez mind szép és jó lett volna, ha nem éppen egy hátműtéten lettem volna túl. 

- Mégis gondolkodás nélkül igent mondtál rá? 

- Persze. Valaki más is felhívott, hogy lesz egy fesztivál Kolumbiában, ahol szintén felléphetnénk headlinerként. Szóval megcsináltuk a fesztivált, felléptünk 95 ezer ember előtt, egy héttel később pedig lenyomtuk az Olympic koncertet. Végigcsináltuk, de utána még egyszer meg kellett műteni a hátamat. 

- Egyáltalán nem jön le ebből semmi a felvételen. A fájdalmak ellenére elég keményen végigugráltad például az Institutionalizedot.  

- Azért döntöttünk úgy, hogy felvesszük, mert rájöttem, hogy egy csomó ember csinált dokumentumfilmet és írt könyveket, és előfordult, hogy emberek odajöttek hozzám és megkérdeztek bizonyos dolgokat, mire én „honnan a francból veszed ezt? Ez nem igaz!” Kiderült, hogy olvasták valami könyvben. Már rég rájöttem, hogy csak azért, mert valami le van írva valahol, attól még nem feltétlenül valós. Nem akartunk visszamenni 1984-be, de alapvetően meg akartuk mutatni egy kicsit, hogy honnan is jött a Suicidal, megragadni azt, és rávilágítani, hogy miért vagyunk még mindig egy banda. 

- Még mindig hatalmas rajongótáborotok van... 

- Egyszer megesett velem egy vicces történet. Franciaországban voltunk és ajánlottak nekem egy dokit, aki a rögbiválogatott orvosa volt. Bementem és a fickó, aki nem az a tipikus pofa volt, akiről azt gondoltad volna, hogy egyáltalán ismeri a Suicidal Tendenciest, rám nézett, és azt mondta: „Mike vagy, a Suicidal Tendencies-ből! Ránézésre biztos nem gondolnád, de nagy rajongótok vagyok.”  

- A jelenlegi dobos, Eric Moore nem szerepel a felvételen. 

- A felvétel 2005-ben készült, szóval még az Eric előtti időkben. Egyszer amikor Kaliforniában turnéztunk, Eric eljött az egyik bulinkra. Steve barátja volt, és megkérdezte, hogy csinálunk-e valamit az Infectious-szel mostanában, mert ha igen, szívesen kipróbálná magát. Később felhívtuk, és csatlakozott hozzánk. Valahogy nem volt kérdéses a dolog. Amikor Európában turnéztunk, odajöttek hozzám emberek, és azt kérdezték, ugye Ericet is beveszitek a Suicidalba? Hát így jött. Örült a fickó! És azt hiszem, a Suicidalnak erről kell szólnia. 

- Mi a helyzet az új albummal? 

- Tíz éve nem csináltunk új lemezt, de azért rengeteg dolgot csináltunk ez idő alatt is. Mindig azt kérdezik tőlünk a koncerteken, hogy miért nem csinálunk új lemezt, és turnézunk vele. De a Suicidal nem erről szól, nem az a lényeg, nem azért kell lemezt csinálni, mert esetleg később már nem lesz lehetőséged rá. Én úgy akarok kiállni a közönség elé, hogy jobbak vagyunk, mint valaha. Szóval az elmúlt két év nagyjából azzal telt, hogy újra megkereszteltük a megtérítetteket, emlékeztettük az embereket arra, hogy miért is szeretik a Suicidalt, azt akartuk, hogy a koncert után mindenki felhívja az összes haverját, és elmondja nekik, hogy milyen kurva jó koncerten volt. Ha nincs meg az izgalom, akkor valami nincs rendben. Amikor fellépünk érezzük azt az izgalmat, amivel az emberek várják az új lemezt.  

- A DVD-n kivül mi várható a Suicidaltól? 

- Két CD is megjelenik. Az egyikhez, amit a Mike Clark lemeznek hívok, újra felvettük a No Mercy-t és a Join the Army-t számokat. Mike Clark nem hallható az eredeti felvételen, és vele továbbfejlesztettük a dalokat, ezért hívom ezt a Mike Clark lemeznek. Persze ott van az új Suicidal album is, ami az év vége felé jelenik majd meg, és amiről mindenki azt kérdezi, hogy milyen lesz, olyan lesz-e a hangzása, mint a réginek, vagy teljesen új, de én azt gondolom, hogy a legfontosabb dolog, amikor az ember lemezt csinál az, hogy mindenki tudni fogja, hogy az egy Suicidal lemez. Abban az értelemben, hogy más, mint amit a többiek csinálnak. Lehet, hogy lesznek olyanok, akiknek pont ezért nem tetszik majd, de végső soron azt gondolom, hogy az emberek 15 év múlva is meghallgatják majd, és azt mondják, „wow, ez egy kibaszott őrült lemez volt!” 

A HC kikerülhetetlen csapatát legközelebb július 6-án, 20h-tól a West-Balkánban láthatod.