Csakhogy az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Erin mindössze ezt a hat hetet töltötte New Yorkban, hiszen valójában San Franciscóban él, az ottani egyetem végzőse. Mivel egyikük sem szeretné feladni a hivatását, a szerelmesek úgy döntenek, megpróbálkoznak a távkapcsolattal, ami azonban sokkal kínzóbbnak bizonyul, mint gondolták.

A Hétmérföldes szerelem rendezője, az azelőtt dokumentumfilmesként tevékenykedő – és ebben a minőségében 2000-ben Oscar-jelölést érdemlő – Nanette Burstein olyan lenyűgöző simulékonysággal tagozódott be a sablonromkomok készítésének világába, hogy öröm nézni.

Bemutatkozó nagyjátékfilmje pont olyan, mint az összes többi amerikai romantikus vígjáték az utóbbi időben: vannak benne béna részek (részeg beszólás az izomagynak), nem túl eredeti ötletek (elszúrt spriccelős szolizás á la Jóbarátok), valóban mulatságos jelenetek („Maya, szobor!”; szex az asztalon váratlan meglepetésekkel) és a kötelező, részint mókás, részint egyáltalán nem poénos ízetlenkedés. A Hétmérföldes szerelemben nagyrészt minden „váratlan” fordulat borítékolható, nem várt örömet néhány jó duma („Olyan a s*gge, mint egy rózsa”) szerezhet, amit szerencsére magyarítani is elég jól sikerült (lásd: ’ruhás dugás’ a pettingre).