Jack Steadman, Jamie MacColl és Suren de Saram alig tizenöt éves koruk körül esküdtek örök barátságot, és a rakkenrollba plántálták világmegváltó terveiket. Bandájukat - a kérészéletű The Canals-t követően - egy indiai étteremről nevezték el. Mindez kábé négy évvel ezelőtt történt. 2006 nyarán egy további tag, Ed Nash érkezett. Néhány tehetségkutató után aztán a V Fesztiválon találták magukat, és mire beköszöntött a 2007-es év, az NME már agyonajnározta őket. Ez mindenekelőtt az esztendő februárjában a boltok polcaira pakolt, Jim Abbiss (Arctic Monkeys, Kasabian) által dirigált The Boy I Used To Be EP-nek volt köszönhető. Még ebben az évben a Reading and Leeds feszt lelkes közönsége is lelkesedett értük, majd további felkérések (T in the Park, The Edge Festival) éreztek, végeláthatatlan sorokban.

A menetrendszerinti debütáló albumot (I Had The Blues But I Shook Them Loose) tavaly kaptuk meg. Nálunk ugyan nem szólt akkorát, mégis tudott valamit, hiszen az NME díjkiosztóján az együttes megkapta a legjobb új bandának járó elismerést, olyanokat utasítva maga mögé, mint a The XX, a La Roux vagy épp a The Big Pink.

A patinás Island Records-nál kihozott Flaws új vizeken jár. A poszt-punkos Interpol hatás (Dust On The Ground, Evening/Morning) ugyanúgy a múlté, mint a Vampire Weekend szellős, Talking Heads-es ritmizálású indie-je (Always Like This). Helyettük egyfajta boldog-szomorú akusztika van, sok meleg tónusú, nejlonhúron megszólaló balladával, visszafogott, csattogó pergős, vagy épp csak a kávát megkínáló beatekkel, lélekhez szóló, szívküldi melódiákkal, rebegő énekkel. Ezekben a dalokban ugyanúgy benne van Nick Drake, mint Devendra Banhart. Rajtuk keresztül azonban összekeveredik a brit folk(pop) és az amerikai lo-fi, sőt az Ivy And Golddal még egy kis bluegrass-t is kapunk.

A dalokban nincs semmi hókuszpókusz, csak az alaphangszerek szólnak, mint egy régimódi Simon & Garfunkel korongon. A lemez szépen beilleszthető a kilencvenes végén indult, a New Acoustic Movementtel kezdődő, majd az évtized közepén az Államokban felfutó freak folk mozgalommal előcsalogatott folk-reneszánszba. Az albumra a saját számok mellé érdekes módon egy önátértelmezés (Dust On The Ground) és két további feldolgozás is felkerült. Az egyik a legendás brit dalszerző-előadó, John Martyn Fairytale Lullaby-a, a másik pedig a barokk folktündér, Joanna Newsom Swansea-je.

A Flaws egy bágyadt napfényben fürdő, sárga-vörös-barna őszi tisztásra vezet.