Brit nemzeti kincs, fenomenális nevettető és még sorolhatnánk, de inkább lássuk, mivel érdemelte ki irodalmi munkássága (is) a dicsérő szavakat.

Hasonlóan a Kult Könyvek által tavaly kiadott A víziló című regényéhez, Fry a Hazudozóban is egy rakás irodalmi elődöt idéz meg a nagy kedvenc Oscar Wilde-tól és P.G. Wodehouse-tól kezdve, Evelyn Waughn át egészen John le Carré-ig és Kingsley Amisig: a hangsúly most elsősorban az utóbbi két írón van, az önéletrajzi ihletettségű Hazudozóban ugyanis a kémregény és az „egyetemi regény” (campus novel) műfajai keresztezik egymást, mielőtt végleg összefonódnának.

A főhős Adrian Healey életét követhetjük végig a bentlakásos angol iskolák perverzitással és drámával teli mindennapjaitól kezdve Cambridge-ig, ahol a jószerencséje(?) a zseniálisan kamuzó Healeyt összehozza Donald Trefusis professzorral. Trefusist lenyűgözik Adrian képességei a blöffölés terén, ezért csupán egyetlen dolgot kér tőle: a szemeszter végére lepje meg valami eredetivel. Adrian persze hozza a formáját, mint mindig, műalkotása a regény egyik legviccesebb és valóban legeredetibb darabja, de igazság szerint a Hazudozó egyetlenegy sorában sem csalódhat az olvasó: a könyv az első betűtől az utolsóig könnyfakasztóan mulatságos szatíra a hetvenes évek közép- és felsőoktatásáról, az angol és kelet-európai titkosszolgálatokról (mert a magyar szál Fry felmenői révén most sem maradhat el) és arról, mire nem vetemednek egyesek végtelen unalmukban.