Hírös Hét Fesztivál
Kecskemét, 2010. augusztus 16 - 22.
Az idei Hírös Hét Fesztivál augusztus 16–22. között lesz Kecskeméten. A rendezvény programjában nem csak a szokásos kistérségi települések bemutatkozó kiállítása és bemutatója a színpadon, ...

...a Városháza Díszudvarában nyíló Rózsakiállítás és Csipkerózsikák köszöntése vagy a babakocsis felvonulás szerepel, hanem nagyszerű előadók is fellépnek majd. 16-án a Vegas Show Band szórakoztat minket, míg 19-én a világzenéé a főszerep, 20h-kor a kecskeméti közönség szívéhez közel álló, a népzenei és könnyűzenei elemeket ötvöző Szabó Balázs Band, utána pedig a hazai világzene egyik úttörője és állandó megújulásra képes kulcsfigurája és zenekara, a Nikola Parov Quartett koncertje lesz. 20-án 21h-kor a Kiscsillag zenekar, 21-én a Budapest Bár lép majd színpadra.

Hogy a kisebbek se unatkozzanak, 16-án 16h-tól gyerekek és játékos kedvű felnőttek kereshetik a kecskét egy játékos városnéző séta keretében. 22-én is izgalmas programokkal várja őket a Békás-tó környékére Zöld Ernő, a kisbéka. Lesz kecskesimogató, Gidám-park, és 19h-kor a Kolompos együttes zenél majd. Mindemellett kereshetjük együtt Kecskemét legjobb kenyerét, végigkóstolva a versenyben résztvevő pékségek illatozó termékeit.

MunK
2010.08.11