Evan Treborn a Pillangó-hatásból és az Amerikai pités Stifler rettenet mód betépnek, és másnap reggel nem emlékeznek semmire. Pedig az éjszaka folyamán különös kalandokba keveredtek, és nem mellékesen egy nagyobb összeghez is hozzájutottak. Az utóbbi évek legidiótább vígjátéka nem csak a tiniknek okoz kellemes perceket.
Ashton Kutcher és Seann William Scott valószínűleg az életben is idióták, hiszen annyira nem jó színészek, hogy ilyen hitelesen alakítsák a hülyét.
A két cimborát - miután magukhoz térnek az átmulatott éjszaka után - több meglepetés is éri. Először is tele a hűtő joghurttal (vagy valami hasonlóval, már nem emlékszem) majd egy lakótársuk, akit egyikük sem ismer, levizeli az egyik szobanövényt. Az is kiderül, hogy nem szállították ki este a rájuk bízott pizzákat. A gondok akkor kezdődnek, amikor eszükbe jut, hogy barátnőik (ikrek)születésnapjáról elfelejtkeztek. Az ajándék beszerzéséhez szükségük lenne Jesse (Kutcher) autójára, de nem emlékeznek rá, hol hagyták a kocsit. Az autó utáni nyomozás során kapcsolatba kerülnek egy fura szektával, sőt földönkívüliekkel is. A film tanulsága, hogy a nagy ciciknél fontosabb a szerelem.

Dude, Where's My Car?
amerikai vígjáték, 83 perc, 2000
rendező:
Linkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek