Nincs kétségem afelől, hogy a videókorszak kultikus horror alapvetései a Három kívánsággal karöltve alapvető szerepet játszottak abban, hogy néhány évvel később katonai szolgálatra alkalmatlannak minősítettek. A szóban forgó mű ugyan anno kimaradt életemből, de tény, hogy igazi aranybárányként tündököl a gagyizmus oltárán.
Mindemellett stílusteremtő műről is beszélünk, mert míg a Nagymama háza, a Massza, vagy éppen az Idegen világ csupán erőtlenül feszegette a dadaizmus határait, addig a Borrower megtekintése közben lelki füleinkkel tisztán hallhatjuk a Tristan Tzara sírjából kiszűrődő jajveszékelést. Ám hagyjuk a további szócséplést, a történet már önmagában is elég beszédes: A velejéig gonosz idegen lényt erőszakosságáért a Földre száműzik, ahol sajátos hobbi gyanánt előszeretettel szaggatja le ártatlan emberek fejét, és helyezi azokat éppen aktuális ábrázata helyére. A bizarr gyilkosságsorozat felderítésével megbízott nyomozónő a nézővel egyetemben mindeközben sikertelenül próbálja megválaszolni a „kire haragszik a negatív hős, és miért?” kérdéskört.
The borrower
amerikai horror, 88 perc, 1991
rendező:
Linkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek











