Hej, ha én mindenütt ott lehetnék egy szempillantás alatt, mit érdekelne a BKV-bérlet ára, mindenféle járatritkítás vagy a kellemetlenkedő utastársak. De a hipervándoroknak sem könnyű!
Egy „ugró” - magyar fordításban hipervándor - általában valamiféle portálon keresztül ugrálhat az általa megkívánt helyek közt, sőt ügyességétől és erejétől függően tárgyakat és embereket is cipelhet magával, ha kedve szottyan. Mert ez a lényeg, a vándorok igazi királyok, azt csinálnak, amit akarnak: reggel a Csendes-óceánon szörföznek, járnak egyet az Amazonas mentén, csajoznak Rióban, és este Londonban söröznek, miközben nyom nélkül rámolnak ki egy bankot. De minden palacsintában van egy pici kaki, merthogy vannak a paladinok - vezetőjük a szőkített hajú Samuel L. Jackson -, akik valami homályos vallási indíttatásból irtják a gondtalan térutazókat.
Ez a sors várna hősünkre, a sármos Davidre (Hayden „Anakin” Christensen), aki pont rátalált gyerekkori szerelmére és éppen mindenféle trükkel kápráztatná el - most itt a kezem, most ott a kezem! -, de ezek a paladinok csak nem hagyják az embert ugrálni. Lesz is nagy üldözés sok színes helyszínnel, de minden komoly meglepetés és karakterfejlődés nélkül, viszont egy várható folytatás kétségesen kecsegtető lehetőségével. Ha Samuel L. Jacksontól rég nem is várunk semmit, azért Doug Liman, az első Bourne-filmért felelős rendező azért jobban kitehetett volna magáért - így legfeljebb Jamie Bell (A Billy Elliot jócskán felnőtt sztárja) közepesen vicces zsörtölődésén lehet néha szórakozni.

Jumper
amerikai sci-fi, 88 perc, 2008
A teleportáló képességű Davey gondtalanul éli világát, amíg rá nem jön, hogy nincsen egyedül, sőt egyesek vadásznak rá. Érdekfeszítő ugrabugra a Nyomás! rendezőjétől.
rendező:
Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2008. március 6.
Bemutató: 2008. március 6.
1 komment|Szólj hozzá!
Ritka rossz film. Emlékszem a Matrix- hoz hasonlító kultuszfilmként harangozták be, de egy rendkívül gyenge és unalmas filmről van szó. Megtekintését csak akkor ajánlom, ha olyan filmet keresel, ami mellet nyugodtan lehet aludni, beszélgetni vagy szexelni.
Leroy
|
2010-04-24 20:21:41
Új hozzászólás
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek