Még Supermannel is megesett, hogy elzüllött és ritkán mosakodott, nem köszönt öreg néniknek és borravalót sem adott, de amit ez a Hancock művel, az már égbe kiált!
Hancock is szuperhős, csak nem látszik rajta, inkább olyan hajléktalan forma, szeret is padon aludni, meg sokat inni, aminek persze oka van, de erre csak elég későn derül fény. Szóval Hancock két delírium közt néha szuperhősködik, de abban nincs köszönet, mert a járulékos károk mindig felülmúlják jótettét, rühellik is az emberek, ő meg visszarühelli őket. Ám minden megváltozik, amikor (szuper)hősünk megmenti egy szimpatikus PR-szakember életét, aki nekiáll, hogy helyreállítsa megtépázott tekintélyét, sőt, és lassan Hancock újra népszerű lesz - ám az a bibi, hogy igencsak megtetszik neki segítője csinoska felesége - bár Charlize Theronért ma már sajnos kevesen térnének le a jó útról.
Először is szeretnénk sok pluszpontot adni Will Smithnek, amiért ezúttal nem veszi véresen komolyan magát, de valahogy ott van neki a vérében, hogy mindig szexinek és szimpatikusnak kell lennie, és ezt csak pár jelenet erejéig tudja levetkőzni. Peter Berg akciófilmet (A királyság) és vígjátékot (Ronda ügy) remekül tud készíteni, de a kettőt még nem tudja a legjobban elegyíteni, és a remek alapötlet csak a film nagyon is élvezhető első felében tud érvényesülni. Vannak ugyan vitatható ízléssel elsütött poénok, de legalább szórakozunk! Aztán sajnos betolja a képét a dráma és a tökölés, és mint tudjuk, a tett halála az okos skodás.

Hancock
amerikai akcióvígjáték, 100 perc, 2008
A lecsúszott, alkoholista szuperhős összeszedi magát, hogy megmutassa, hasznára válhat az emberiségnek. Életigenlés és speciális effektek felsőfokon.
rendező:
Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2008. július 3.
Bemutató: 2008. július 3.
Linkek
Kapcsolódó cikkek
2 komment|Szólj hozzá!
Amcsiknak készül, gyönyörű fehér szőkeség, néger férfi. Aztán még azt is elsütik, hogy krisztus előtt is már a néger férfi dúgta a nőt... és ők a és a -, a világ egymásnak teremtette őket. Majd a néger feláldozza magát az áhitott nőért és a gonosz fehérek, elveszik a négereket illető fehér nőket. Okádni lehet ettől, dehát ezt nyomatják az amcsiknak. Utánna pedig a zsidók a médiában mondják, hogy nézzetek magatokra... fajtalankodtok és nemvagytok méltóak az életre.
Sdf
|
2010-08-24 21:42:19
Szuper az oldal.
Németh Attila
|
2010-01-24 19:25:54
Új hozzászólás
2012. január 26. - február 2.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek