Nem mintha ez a kérdés tartana ébren, de ha választanom kellene az amerikai és a francia képregényhősök között, akkor az utóbbiakat preferálnám, hiszen jóval valóságszagúbbak, és szuperképességek nélkül is jól boldogulnak.
A jókora képregényes karrierre, illetve egy kevéssé sikeres tévésorozatra visszatekintő Largo Winch karaktere például annyira nem szuperhős, hogy horvát származású – és mi ösztönösen szurkolunk a K-európai hősöknek -, egy ottani árvaházból fogadta örökbe egy milliárdos. Largo sármos világjáróvá cseperedett fel, aki a vagyon helyett a kalandot választotta, ám amikor nevelőapját meggyilkolják, és veszélybe kerül a hatalmas vállalatbirodalom, ő is öltönybe bújik, hogy tegyen valamit örökségéért, és néha úgy tűnik, hogy a gyilkos után is nyomozgat egy picit, ha már arra jár.
Mindez csak félig ígéretes, hiszen a pénzügyi machinációk egyrészt átlátszóak és sablonosak – itt már a frizura alapján tudni lehet, kik a rosszak -, másrészt a fene tudja, ki hogy van vele, de én speciel nem tudok annyira izgulni egy rakás gazdag ember vagyonáért. Mindezt tetézi az idősíkok túl gyakori váltogatása, és persze világos, hogy jó tudni a pici Largo neveltetéséről, világképéről és étkezési szokásairól, de nem ártott volna tömöríteni a dolgot. A többi viszont rendben van, hiszen a film jól mutat, a vége azért rendesen pörög, és gyönyörű helyszíneken játszódik, bár ki tudja miért, de a horvát tengerparton játszódó részeket nagyrészt Máltán vették fel, de az is jól mutat a vásznon

Largo Winch
francia kalandfilm, 110 perc, 2008
Klasszikus belga képregény és tévésorozat feldolgozása, melyben hősünk életével és vérével védelmezi üzleti birodalmát.
rendező:
Forgalmazza: Best Hollywood
Bemutató: 2009. március 5.
Bemutató: 2009. március 5.
Linkek
Kapcsolódó cikkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek