Hollywood kínjában – A dolgok állása után – újabb BBC-minisorozathoz nyúlt feldolgozás céljából, és a protagonista szerepét ismét egy ausztrál nagyágyúval játszatták el. Mel Gibson némi közúti anyázás után visszatért a vászonra, de az idő sajnos nem neki dolgozott.
Az 1985-ben forgatott, korát jócskán meghaladó, hatrészes A sötétség pereme szép és kerek összeesküvés-krimi volt jó eltalált figurákkal és Eric Clapton zenéjével, ám ennek a történetnek most sűrített és amerikanizált változatát láthatjuk – méghozzá az eredetit is jegyző új-zélandi filmes, Martin Campbell (Jég és föld között, Casino Royale) rendezésében. Hálátlan érzés lehet, ha az embernek önmagát – ne adj‘ isten saját gyermekét – kell kiherélnie, Campbellnek azonban a jelek szerint nem jelent problémát a beavatkozás, hiszen tisztességes bosszúfilmet kanyarított az egykori minisorozatból.
A főszerepben a már említett Mel Gibson ügyesen bánik pisztolyával és egyetlen mimikai fegyverével, arcredői borzolásával, és a Bostonba helyezett történet is megállja a helyét napjaink politikai játszmákkal és nemzetbiztonsági manőverezéssel összepiszkított világában. A lányát egy borzalmas merényletben elveszítő rendőr, Thomas Craven (Gibson) sem törvényt, sem megélhetési politikust nem kímél a nagy titok felderítése során, de a filmből hiányzik az a részletgazdagság, mely a sorozat sajátja volt, és a főhős karakterét sem sikerült kellően kibontani: maradt hát a mérges apa, akinek nincsen vesztenivalója.
Aki Mel Gibson rendőrfilmjeit a humor miatt szerette, az nyugodtan lesétálhat a tékába, a többiek pedig befizethetnek egy már sokszor látott akciószekvenciára.

Edge of Darkness
amerikai-angol thriller, 108 perc, 2010
Egy nyomozó saját lánya meggyilkolása ügyében kutat, és bizony egyre tágul a kép. Mel Gibson újra a régi!
rendező:
Forgalmazza: Palace Pictures
Bemutató: 2010. március 18.
Bemutató: 2010. március 18.
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek