A hétköznapokba belefásult középkorú párok legutóbb egy rekreációs álomszigeten próbáltak meg kitörni a mindennapokból (Páros mellékhatás), Shawn Levy pedig most párterápia céljából egy izgalmas randevúra küldi őket...
... (vagy legalábbis egyet közülük), egy flancos étterembe. Csakhogy az este a kelleténél jóval izgalmasabbra sikerül, amikor Phil Fosternek, az unalmas kertvárosi házaspár egyik felének az a nagyszerű ötlete támad, hogy lecsapjon annak a másik párnak az asztalfoglalására, melynek tagjait hiába szólítja az éttermi hosztesz. Ennek köszönhetően azonban ő és felesége, Claire hatalmas pácba kerülnek, főleg miután már nemcsak a vendéglő személyzete, hanem két, pisztollyal hadonászó férfi is őket hiszi Tripplehornéknak – akik a jelek szerint elkövettek valami olyan csúnyaságot, ami miatt most főhőseinknek kell menekülniük.
A korábban ártalmatlan családi filmekkel (Éjszaka a múzeumban 1-2., Tucatjával olcsóbb) és A rózsaszín párduc-féle borzalmakkal jelentkező Shawn Levynak ezúttal sikerült megugrania saját határait, és valami valóban szórakoztatót letennie az asztalra. A Párterápia szellemesen idézi meg Hitchcock „menekülő kisemberes” akcióthrillerjeit, miközben rettegés helyett inkább röhögni lehet rajta. Ennek felelősei a főszerepet alakító Steve Carell, aki már számos filmben bizonyított, és b. nejét játszó Tina Fey, aki ezzel szemben sajnos hazánkban kevésbé ismert (jórészt csak A stúdió című sorozatból jegyezhettük meg), pedig napjaink talán legjobb amerikai komikája.

Date Night
amerikai akcióvígjáték, 88 perc, 2010
Egy régen várt randira induló gyermekes házaspár tévedés áldozata lesz, és bizony menekülniük kell. Kisemberek nagy helyzetekben!
rendező:
Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2010. április 8.
Bemutató: 2010. április 8.
Műsoron a TV-ben

2012.06.07., csütörtök, 13:20

2012.06.10., vasárnap, 13:25
2012.06.10., vasárnap, 18:30
Linkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek