Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Férfit látok álmaidban
|
est.hu:
7/10
|
olvasói:
8/10 (25)
Woody Allen az Annie Hall-lal már mindent elmondott nekünk a párkapcsolatok természetéről, arról a szükségszerű, ámde eleve kudarcra ítélt küzdelemről, amelyet a szerelem elmúlása ellen vívunk.
Legutóbbi filmjében, a katalán fővárosban játszódó Vicky Cristina Barcelonában – némi kitérő után – ismét kedvenc témájához nyúlt, s következő produkciójával is a megkezdett utat folytatja. A kérdés adott, a hangvétel hasonló, a különbség mindössze annyi, hogy a boldogságot kétségbeesetten kergető hősök sorsa ezúttal a London adta díszletek közt bonyolódik.
  
Mindentudó narrátor vezet be minket a szereplők életébe, s ad útmutatást egymáshoz fűződő viszonyaik értelmezéséhez. A cselekmény latin-amerikai szappanoperákat megszégyenítő csavarokkal rendeli egymáshoz az éppen kihűlő párkapcsolatokban tengődő hőseinket, de Woody Allen ismét megtesz mindent azért, hogy remekül szórakozzunk, és magunkra ismerve a hajszálpontosan kidolgozott karakterekben, újfent tanuljunk valamit a saját életünkről.
  
Talán felesleges lenne felsorolni, hogy ki kivel, ki kivel nem, és miért, ki kivel már nem, vagy még nem. Legyen elég annyi, hogy van itt korosodó feleségét szőke cicára cserélő, derékfájós aranyifjú, jól induló, majd kifulladó házasság, sebtében felbontott eljegyzés, és a sármos főnök által megkísértett, hűséges ara is. Mindez egy sor kiváló színész – Sir Anthony Hopkins, Gemma Jones, Naomi Watts, Antonio Banderas és Freida Pinto – előadásában. És a megnyugtató tény, hogy Woody még mindig érti a dolgát. Nagyon is.  
zsinora
2011.05.06
|
You Will Meet a Tall Dark Stranger
amerikai-spanyol romantikus vígjáték, 98 perc, 2010
Film két házaspárról, akik a szenvedélyeik miatt komoly problémákba keverednek.
rendező:

Woody Allen

Forgalmazza: Budapest Film
Bemutató: 2011. május 12.

Műsoron a TV-ben

HBO
 2012.06.02., szombat, 14:55
HBO 2
 2012.05.30., szerda, 18:20
HBO Comedy
 2012.05.27., vasárnap, 11:20
 2012.05.27., vasárnap, 16:30
 2012.06.08., péntek, 16:10

Linkek

Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.