Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

A sas
|
est.hu:
6/10
|
olvasói:
8/10 (34)
Mi a maguk nemes egyszerűségében szeretjük a római gladiátoros és légiós filmeket és egyéb kardos-szandálos meséket, ahol a nyers férfias erő, a hideg acél és a puszta bátorság mérettetik meg úgy negyedóránként. Ezt a végtelenül szimpla képletet lehet, de nem érdemes bonyolítani.
Valahol a rómaiak uralta Britanniában járunk, ahol egy fiatal, de tehetséges katonatiszt először bátran megvédi kicsi, de kompakt helyőrségét a környéken kószáló magyar statisztáktól – a film első felét nálunk forgatták, ki-ki felfedezheti ismerősét is –, majd elindul fel a barbár északra, hogy megtalálja a címbéli sast. Az úgy volt ugyanis, hogy hősünk, Marcus (Channing Tatum) apja volt a híres, ám a hegyek közt rútul felkoncolt kilencedik légió tábornoka, a vereség pedig a légió aranysasának elvesztését is jelentette. Ezt szerezné vissza az ifjú arisztokrata, egyetlen segítsége pedig frissen beszerzett rabszolgája (Jamie Bell), kinek lojalitása minimum megkérdőjelezhető.
 
Közös kalandjuk messzire viszi őket – útjukat kissé Monthy Python-os módon még térképen is jelölik –, hogy aztán egy vad, tengerparti törzs kétes értékű vendégszeretetét élvezzék. Nem is a film történetével van a gond, hanem a tempójával, gyakori, szükségtelen szüneteivel, és összecsapott lezárásával, vagyis pont mire felvenné az ember az ókori ritmust, már ki is zökkentik belőle. A neves magyar felmenőkkel is büszkélkedő Kevin Macdonaldtól (Az utolsó skót király) azért ennél sokkal többet vártunk.
Vízer
2011.03.17
|
The Eagle
amerikai-angol történelmi dráma, 114 perc, 2011
A Római Birodalom által uralt Britanniában egy római katona elindul, hogy megkeresse apja aranyjelvényét, miután az öreg eltűnik az elveszett légióval.
rendező:

Kevin Macdonald

Forgalmazza: Palace Pictures
Bemutató: 2011. március 24.
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.