Korcs szerelmek
|
est.hu:
9/10
|
olvasói:
9/10 (6)
Film2+, június 29. vasárnap, 00.35

A Korcs szerelmek Alejandro Gonzáles Inárritu, a 21 gramm rendezőjének első filmje, akit a film után csak úgy emlegettek, mint a mexikói Tarantino. 1984-ben Mexikó egyik legnépszerűbb rádiójánál helyezkedett el DJ-ként.
Később filmzenéket komponált, majd a mexikói állami televíziónál lett producer. Miután létrehozta saját filmes cégét, reklámfilmek gyártásába kezdett; ezekből a reklámokból néhányat a Korcs szerelmekben is láthatunk. A film világszerte nagy sikert aratott, számtalan díjat nyert. 2000-ben a tokiói filmfesztiválon Inárritu megkapta a legjobb rendezőnek járó díjat. Még ebben az évben Cannes-ban, Sao Paulóban, Oslóban, Chicagoban, Bogotában, Edinburghban, sőt Havannában is begyűjtött néhány díjat. 2002-ben megkapta a Brit Filmakadémia legjobb külföldi filmnek járó díját, és egy Oscar-jelölést is begyűjtött. A film elején rögtön egy brutális autós üldözésbe csöppenünk, amely halálos balesettel végződik.

A film három lazán összefüggő történetének hősei a baleset helyszínén találkoznak. Az egyikük Octavio, (Gael García Bernal) aki meglehetősen rendezetlen körülmények között él anyjával és bátyja családjával. Beleszeret bátyja feleségébe, és elhatározza, hogy megszökteti a lányt. A szökéshez azonban pénz kell, de fogalma sincs, hogyan teremthetné elő a szükséges összeget. Egy "szerencsés" véletlen folytán Cofi nevű kutyájáról kiderül, hogy kiváló harcikutya. Cofi a kutyaviadalok sztárja lesz, és így Octaviónak hamarosan elegendő pénze lesz terve végrehajtásához...

fujisan
2006.03.30
|
Amores perros
mexikói filmdráma, 153 perc, 2000
"Kegyetlen mexikói ponyvaregény, amelyben a harci ebet hamarabb utolérik, mint a sánta szukát és a vén Kecske is megnyalja a vért. Díjnyertes fesztiválkedvenc a teleregények földjéről. Vigyázat: kutyákból nem lesz szalonvígjáték."

Linkek


Kapcsolódó cikkek

Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
P
25
20:00
Rémségek cirkusza
amerikai fantasy, 2009
20:00
Fiatalkori szerelem
német-izraeli vígjáték, 1989
20:00
Ki nevet a végén
amerikai vígjáték, 2009
20:00
Gyilkosságok péntek este
angol thriller, 1974 (feliratos)
20:00
Egyszerűen bonyolult
amerikai romantikus vígjáték, 2009
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.