Valamit tudhat Garry Marshall rendező (Micsoda nő!, Oltári nő): a Neveletlen hercegnő első részében arra vette rá Julie Andrewst, hogy hosszú évek után újra kamerák elé álljon, most, filmje folytatásában pedig éneklésre bírta a musicalkirálynőt (aki azóta nem énekelt nyilvánosan, hogy 1991-ben egy hangszálműtét után majdnem megnémult) - ez Marshall munkájának legszebb pillanata.
Míg a Neveletlen hercegnő első részében annak lehettünk tanúi, ahogy egy rút kiskacsa bakelitkeretes szemüvegét ledobva gyönyörű hattyúvá változott, Mia Thermopolis Renaldi „vadiúj diplomás hercegnőnek” ezúttal sokkal nehezebb kihívásokkal kell szembenéznie: itt lenne az alkalom, hogy 21 évesen átvegye nagymamájától (Andrews) Genovia koronáját, csakhogy egy bonyolult örökösödési törvény miatt vagy férjhez kell mennie 30 napon belül, vagy elesik a tróntól.
Habár az amerikai lány továbbra sem mozog igazán otthonosan a koronás fők világában (hadilábon áll az udvari etikettel, bujkál a szobalányok elől és állandó bénázásaitól hangos a palota), valamiért mégis úgy dönt: mindenképpen ő szeretne lenni az uralkodó. Ebben egy hamisítatlan udvari intrikus és nyomokban Brad Pittre emlékeztető szívtipró unokaöccse próbálják megakadályozni. Megkezdődik tehát a férjvadászat és ezzel párhuzamosan az áskálódások és „puccskísérletek” is. Attól pedig, hogy az előző rész ismerete nélkül nem fogja tudni követni a film cselekményét senki ne féljen: Marshall kicsit didaktikusan, de nagyon cselesen utalgat vissza a Neveletlen hercegnőre, mint ahogy egyéb (ön)idézetekkel is telepakolta művét.
A kislányok nyissák tágra szemüket és gyönyörködjenek a bimbózó szerelmekben, a csodálatos ruhákban és ékszerekben, a világ hercegnőiben. Kísérőiknek a hasraesős poénokat, a vicces anakronizmusokat és egy valódi machiavellista intrikus ténykedését ajánljuk figyelmükbe. A Pink-számra matracszörföző Julie Andrewst azonban mindenkinek látnia kell. A cinikusok pedig próbálják meggyőzni magukat: mesékre igenis szükség van!

The Princess Diaries 2: Royal Engagement
amerikai romantikus vígjáték, 115 perc, 2004
A Micsoda nő! tiniváltozatának második része. Csodálatos díszlet és jelmezek, udvari intrikák és vőlegényjelöltek minden mennyiségben. Felnőtteknek kizárólag kiskorú felügyelete mellett ajánlott!
rendező:
Forgalmazza: InterCom
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek