Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

36 - Harminchat
|
olvasói:
(0)
A franciák elsősorban zsarufilmeket csinálnak, nem krimiket. Ezekben nem az a legfontosabb, hogy ki milyen bűnt követ el és hogyan kapják el, hanem az, hogy a karakterek - legyenek akár jó vagy rossz zsaruk - hogyan öltözködnek, mit isznak, milyen a csajuk és hány haverjuk van a kerületben.
Mert zsarunak lenni a franciáknál életforma, amihez reggel is konyakot kell inni, keményfiúkkal kell haverkodni, meg volt prostikat pátyolgatni. Ilyen szempontból Vink felügyelő (Daniel Auteuil) a tökéletes rendőr, de van egy riválisa a cégen belül. Ez pedig Klein felügyelő (Gérard Depardieu), egy másik osztag rangidős parancsnoka, és amikor kiderül, hogy mindketten ugyanarra az előléptetésre várnak, kiélesednek köztük az addig is meglévő ellentétek. Míg Vink egy különösen erőszakos bandát akar mindenképpen elkapni, addig a már rég kiüresedett Klein számára csak az előléptetés a fontos, amiért még saját kollegájának is hajlandó betenni - nem is kicsit. 
 
Mivel a filmet egy volt zsaru rendezte egy másik volt zsaru forgatókönyvéből, a cím is a párizsi főkapitányság házszámára utal, így a dolog kissé bennfentesre sikerült, de éppen ettől hiteles. A történet ugyanis meglehetősen egyenetlen, az elnyújtott felvezetés után néha sokáig nem történik semmi érdemleges, majd hirtelen minden besűrűsödik, aztán minden leáll és megint beindul. Ilyen lehet a rendőrmunka is, a néző viszont hol azt veszi észre, hogy baromira élvezi a filmet - amelynek nyilvánvaló előképe a Michael Mann rendezte Szemtől szemben -, hol meg azt, hogy icipicit unja, de mindent egybevetve azért mégiscsak francia zsarufilmmel állunk szemben, amit igazán nem lehet elrontani. 
 
Sajnos a két nagyágyú, Daniel Auteuil és Gérard Depardieu inkább modorosan, mint jól játszik, így a filmet jelentős részben a mellékszereplők viszik el - valamikor talán ők is zsaruk vagy gengszterek voltak, azért olyan jók.
Vízer
2005.04.14
|
36: Quai Des Orfevres
francia akciófilm, 110 perc, 2004 16 éven aluliak számára nem ajánlott
Megtörtént esetet feldolgozó, tipikus francia zsarumese két rivális felügyelő végsőkig elfajuló versengéséről és a párizsi alvilág viselt dolgairól, piti bűnözőkkel és fajsúlyos rendőrökkel.
rendező:

Olivier Marchal

Forgalmazza: Best Hollywood

Műsoron a TV-ben

COOL TV
 2012.06.10., vasárnap, 23:55

Linkek

Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.