King Kong
|
est.hu:
5/10
|
olvasói:
6/10 (14)
Mintha Pearl Harbor és a Pokemon nem lett volna elég, Japán az évek során megannyi fertelmes King Kong filmmel is gazdagította történelmi bűnlajstromát. Szerencsétlen óriásmajomnak azonban bizonyára sokkal jobban betett az a megaláztatás, amit az immár elismert rendezőként működő Peter Jacksontól kapott.
Jóllehet, saját verziójával három Oscar-díjat is bezsebelt, ám ez korántsem a rendezésnek, netalántán a forgatókönyvnek volt köszönhető, sokkal inkább a speciális effektekért felelős egyedek verejtékes túlóráinak. Az igazság az, hogy az 1933-as alapmű vagy az 1976-os remake minden – utólag – röhejesnek mondható motívumával többet nyújt, mint a szóban forgó, műfaji identitászavarban szenvedő alkotás. 
 
A sztorit ugyebár mindenki ismeri: A vállalkozó szellemű és kalandvágyó rendező, Carl Denham lelép a stúdiója vezetői elől, akik azzal fenyegetik, hogy nem adnak pénzt legújabb filmje befejezéshez. Carl gőzösre száll csapatával és az alkalmi főszereplőjével, Ann Darrow, állástalan színésznővel. Szingapúr helyett azonban Denham a misztikus, legendákkal övezett Koponya-szigeten akar forgatni. Denham azonban az újdonsült sztárjával, a kelletlen forgatókönyvírójával, valamint stábjával olyan kalandba keveredik az eldugott szigeten, amelyet a legmerészebb álmaikban sem tudtak elképzelni. 
kirsch
2009.10.22
|
amerikai-új-zélandi kalandfilm, 170 perc, 2005
Ann Darrow színésznő eget rengető kalandjai a Koponya-szigeten, avagy Peter Jackson a kis hobbitok után komolyabb súlycsoportú főhős után néz.
rendező:

Peter Jackson

Forgalmazza: UIP-Duna Film
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
P
25
21:30
Hanna - Gyilkos természet
amerikai-angol-német thriller, 2011
21:35
Tremors - Ahová lépek, szörny terem
amerikai akcióvígjáték, 1990
21:40
Telihold gimi
amerikai vígjáték, 1981
21:50
Sztriptíz
amerikai krimi, 1996
21:50
Röppentyűöv
amerikai vígjáték, 2008
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.