Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

A belső ember
|
olvasói:
8/10 (1)
Egy rendes bankrablós filmben a bűnözők vagy pontos tervet követve csont nélkül rabolják ki a pénzintézetet, vagy valahol eltolják, és túszokat ejtve kénytelenek a rendőrök gyűrűjéből kitörni. Itt egy teljesen új verziót láthatunk.


Az már a járásukból is rögtön kiderül, hogy profikkal van dolgunk, mert a négy overallos rabló céltudatos, határozott, és még előlünk is legalább egy órán keresztül el tudják titkolni, hogy mit is akarnak. A bankba behatolva túszul ejtik az ott lévőket és a személyzetet, majd szép nyugodtan megvárják a teljes erőkkel kivonuló rendőröket, hogy aztán rendre hülyét csináljanak belőlük. Pedig az akciót a dörzsölt Frazier nyomozó (Denzel Washington) vezeti, ám ő is kénytelen hamar belátni, hogy ellenfelei mindig több lépéssel előtte járnak, ráadásul az sem könnyíti meg a dolgát, hogy a bank igazgatója saját érdekeltségeit védendő a nyakába ültet egy gátlástalan ügyvédnőt (Jodie Foster). Innentől az egész olyanná válik, mintha három, állig felfegyverzett, rovott múltú Polgár nővér sakkozna egymással egy elsötétített szobában, tudván, hogy a vesztesre minimum a börtön vár - vagy valami rosszabb!

A hamiskásan sokat sejtető cím még ennél is több kombinációt ígér, vagyis A belső ember igazi intellektuális kihívás, amellett, hogy izgalmas akciófilm is. Ehhez képest csak másodlagos információ, hogy a rendező egy bizonyos Spike Lee (Az utolsó éjjel, Mo` Better Blues), a fekete filmek egykori fenegyereke, aki először kóstol a thriller műfajába, és nem is csinálja rosszul, sőt! Igaz, a végén akad némi tempótévesztés és feleslegesnek ható moralizálás, de a sztori nagyon ki van találva, a párbeszédek pörögnek, és a két főszereplő, a Kiképzés óta először sziporkázó Denzel Washington és a mesterbűnöző szerepében a nála jóval karizmatikusabb Clive Owen bőven viszik a filmet - és a bankot!
Vízer
2006.03.22
|
Inside Man
amerikai filmdráma, 100 perc, 2006 16 éven aluliak számára nem ajánlott
Vérprofi rablóbanda kerít hatalmába egy New York-i bankot, és szemmel láthatólag egy cseppet sem zavarja őket a túlbuzgó rendőrség. Vajon mit akarnak, hogy fognak kisétálni, és mit visznek magukkal?
rendező:

Spike Lee

Forgalmazza: UIP-Duna Film
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.