Az állandó alkotótevékenység mellett egyetlen örömforrása, ha pokollá teheti környezete életét. Nem csoda hát, hogy népszerűségi mutatói olykor-olykor Föld magját súrolják. Egy napon azonban Melvin önző és kényelmes világa komoly veszélybe kerül. Gyűlölt szomszédja, Simon rablótámadás áldozata lesz, barátja pedig megfenyegeti az öntörvényű írót: komoly baja eshet, ha Simon kórházi lábadozása alatt nem viseli gondját gazda nélkül maradt házikedvencének. A sátáni művészember kénytelen-kelletlen elvállalja az embert próbáló feladatot, és ami a legrémisztőbb számára: egyre jobban megkedveli a megszeppent ölebet.
 
Ám nem ez az egyetlen momentum, mely fenekestül felforgatja Melvin egoista mindennapjait. Kedvenc törzshelyén egyre közelebbi ismeretségbe kerül Carollel, a beteg gyermekét egyedül nevelő pincérnővel. A nő eleinte komoly fenntartásokkal kezeli Melvint, ám a férfi hamarosan feltárja előtte – addig gondosan titkolt – érző szívű mivoltát. 
 
Bizton állíthatjuk, hogy a három Oscar-díjat magáénak tudó Jack Nicholsonnak – aki utoljára a Ragyogásban játszott hasonszőrű hátborzogató figurát – ezúttal sem kellett vért izzadnia, hogy bezsebelje a legjobb férfi alakításért járó aranyszobrot. Ebben a filmben ugyanis mindennemű erőfeszítés nélkül formálja meg önmagát: a nagyképű, beképzelt ripacsot, aki képes hisztérikus dühöngésben kitörni, ha a kiszolgáló személyzet egy tagja kifelejti koktéljából a dekorációként szolgáló apró esernyőt. Hölgy partnere, Helen Hunt legalább ennyire megérdemelten nyerte meg a legjobb színésznőnek járó akadémiai elismerést. És ha mindez nem lenne elég: 1998-ban a zsűri döntése értelmében a Lesz ez még így se bizonyult az év legjobb vígjátékának. Szintén nem alaptalanul.