Drágán add az életed!
|
est.hu:
8/10
|
olvasói:
10/10 (35)
Lássuk be szépen, John McClane nyomozó minden idők legtökösebb zsaruja, még akkor is, ha Bruce Willis csak azután kapta meg a szerepet, hogy Arnold Schwarzenegger, majd Sylvester Stallone, Burt Reynolds és Richard Gere is nemet mondott rá.
Igaz, Willis szerződésében az akkor rekordösszegnek számító 5 millió dollár szerepelt – így a színész örömében még a forgatás alatt el is vette Demi Moore-t –, de megdolgozott érte. McClane ugyanis az a zsaru, aki bírja a gyűrődést: felrobbantáják, lelövik, megverik, és még üvegcserepeken is kell futnia mezítláb, csak azért, mert mindig rosszkor van rossz helyen. Most éppen New Yorkból Los Angelesbe tart, hogy rendbehozza házasságát, csakhogy kedves nejét és kollégáit éppen német terroristák rabolják el a karácsonyi mulatságon egy multinacionális központként szolgáló felhőkarcolóban.
 
Ám hősünk, akinek jelenlétéről a támadóknak fogalmuk sincs, mindent elkövet, hogy meghiúsítsa a tervet, és nekilát, hogy egyenként szépen elbánjon a gazfickókkal – csakhogy vezetőjük, bizonyos Hans Gruber kifejezetten eszes fickó. És pont ez a jó a Die Hard-filmekben – mert még jött másik három –, hogy olyan negatív hősöket vonultatnak fel, akik a jókora egóval rendelkező Bruce Willisszel szemben is bőven megállják a helyüket. Alan Rickman pedig messze a legjobb a rosszfiúk közül, ami már csak azért is szép teljesítmény, mert ez volt az első filmszerepe. A felhőkarcoló mellesleg a gyártó cég, a 20th Century Fox központja, és Foxék voltak olyan pofátlanok, hogy saját maguktól bérelték ki, amit aztán jól elszámoltak költségként. Vicces módon a német mozikban az érzékeny lelkű hazafiak írre változtatták a terroristák nevét – biztos már unták, hogy mindig ők a rosszfiúk.
 
Forrás: Est.Tv Magazin
 
 
Vízer
2008.07.25
|
Die Hard
amerikai akciófilm, 131 perc, 1988
rendező:

John McTiernan

Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
P
25
22:55
Buliszerviz 2.: Taj előmenetele
amerikai vígjáték, 2006
23:00
Még egy kis pánik
amerikai vígjáték, 2002
23:00
A riasztóember
amerikai vígjáték, 1997
23:05
Pánikszoba
amerikai akcióthriller, 2002
23:20
Füstölgő ászok 2: Bérgyilkosok bálja
amerikai-kanadai akcióvígjáték, 2010
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.