Igaz, Willis szerződésében az akkor rekordösszegnek számító 5 millió dollár szerepelt – így a színész örömében még a forgatás alatt el is vette Demi Moore-t –, de megdolgozott érte. McClane ugyanis az a zsaru, aki bírja a gyűrődést: felrobbantáják, lelövik, megverik, és még üvegcserepeken is kell futnia mezítláb, csak azért, mert mindig rosszkor van rossz helyen. Most éppen New Yorkból Los Angelesbe tart, hogy rendbehozza házasságát, csakhogy kedves nejét és kollégáit éppen német terroristák rabolják el a karácsonyi mulatságon egy multinacionális központként szolgáló felhőkarcolóban.
 
Ám hősünk, akinek jelenlétéről a támadóknak fogalmuk sincs, mindent elkövet, hogy meghiúsítsa a tervet, és nekilát, hogy egyenként szépen elbánjon a gazfickókkal – csakhogy vezetőjük, bizonyos Hans Gruber kifejezetten eszes fickó. És pont ez a jó a Die Hard-filmekben – mert még jött másik három –, hogy olyan negatív hősöket vonultatnak fel, akik a jókora egóval rendelkező Bruce Willisszel szemben is bőven megállják a helyüket. Alan Rickman pedig messze a legjobb a rosszfiúk közül, ami már csak azért is szép teljesítmény, mert ez volt az első filmszerepe. A felhőkarcoló mellesleg a gyártó cég, a 20th Century Fox központja, és Foxék voltak olyan pofátlanok, hogy saját maguktól bérelték ki, amit aztán jól elszámoltak költségként. Vicces módon a német mozikban az érzékeny lelkű hazafiak írre változtatták a terroristák nevét – biztos már unták, hogy mindig ők a rosszfiúk.
 
Forrás: Est.Tv Magazin