Hírek
Vidnyánszky Meyerhold díjas
Negyedik alkalommal rendezték meg a moszkvai Meyerhold Fesztivált. Idén Vidnyánszky Attila vehette át a Meyerhold-díjat a Három nővér és mások című előadásáért.
2009. november 3.
Régi-új igazgatók
Meghosszabbították Novák János, Meczner János és Zubornyák Zoltán igazgatói státuszát, valamint döntöttek a Mikroszkóp Színpad ügyvezető igazgatói pályázatának kiírásáról.
2009. november 3.
Hivatalosan is önálló az Örkény Színház
A Fővárosi Közgyűlés október 12-i hétfői, rendkívüli ülésén a képviselők egyhangúlag megalapították az Örkény Színházat.
2009. november 3.
Elhunyt Kristóf Tibor
Szeptember 2-án, 67 éves korában, hosszan tartó betegség után meghalt Kristóf Tibor színművész.
2009. szeptember 25.
Díjak a Vidoron
Megszületett a 2009-es VIDOR Fesztivál végeredménye. A zsűri tizenkét kategóriában osztott díjat.
2009. szeptember 25.
Újra SOKK-oló
Szeptemberben hét új kiadvány – négy fi lm és három színházi felvétel – jelenik meg a Budapest Film KultúrSokk-sorozatában.
2009. szeptember 25.
Tízéves a Duna Táncműhely
A Duna Táncműhely 1999-ben, az Infant című előadás bemutatójával kezdte működését. Tíz év alatt a Juhász Zsolt művészeti irányításával működő, állandó társulattal nem rendelkező műhely kilenc produkciót hozott létre, s számos magyarországi és külföldi helyszínen lépett fel. Előadásaiban kiemelkedő népi és kortárs táncművészek működtek közre.
2009. augusztus 28.
Színházi műszaki képzés a SZFE-n
A Színház- és Filmművészeti Egyetem az új OKJ modulos rendszere szerint hangosító, színpadmester, világítástechnikus és színháztechnikus, szcenikus képzést indít 2009 októberében.
2009. augusztus 24.
Bodó és a Szputnyik Kölnben
A grazi Handke-koprodukció után – Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról – a Szputnyik csapata (kiegészülve Láng Annamáriával, Anger Zsolttal, Czukor Balázzsal és Vinnai Andrással) ismét német nyelvterülten, de ezúttal Németországban készül újabb bemutatójára.
2009. augusztus 24.
Függetlenek Éjszakája
A tavaly indult kezdeményezés sikere után a főváros idén is megrendezi a Függetlenek Éjszakáját. A sokszínű programokat, különleges előadásokat felvonultató esemény több helyszínen zajlik majd szeptember 26-án.
2009. augusztus 24.
234567891011
6 / 29 oldal
2012. február 5., vasárnap

Ágota, Ingrid
Tagok: túl az 1 millión