Interjú
A kor szerves része a történetnek és viszont - Kondor Vilmos
Ha valaki éppen a negyvenes évek Magyarországán akarná megfordítani a történelem kerekét, akkor mindenképpen vigye magával Kondor Vilmos legújabb kötetét! Beszélgetés a Gordon-történetek szerzőjével.
2010. július 23.
Mindig is az a rész érdekelt, ami „fáj” - Simon Márton költő
A fiatal költő, Simon Márton az élet fontos dolgairól, nőkről, magányról, halálról közli gondolatait gyönyörű képekben megfogalmazva, illetve megrajzolva a Dalok a magasföldszintről című első kötetében.
2010. július 23.
Háromféle színész van - Száraz Dénes
Száraz Dénes 2003-ban végzett a Színművészeti Egyetemen, majd két évig szabadúszókét dolgozott többek között a Thália Színházban és a József Attila Színházban.
2010. július 14.
Nem szeretem, ha körberajzolnak – Nagy Ervin
Készült egy film 1988-ban, mely Oscar-díjat hozott Dustin Hoffmannak, és véglegesen beírta Tom Cruise nevét az egyetemes filmtörténetbe. Azóta színpadi adaptáció is készült belőle.
2010. június 15.
A programok ’mozgását’ az egészséges versenyszellem alakítja - Török Petra A Múzeumok Éjszakája rendezvény egyik szervezője
Idén is több száz különleges programmal és kiállítással várja a közönséget az immár nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Múzeumok Éjszakája. A Szent Iván napjához kapcsolódó eseményt idén június 19-én tartják, melyről Török Petrát, a rendezvény egyik szervezőjét kérdeztük.
2010. június 11.
Paint Up! - Vaskó Tünde és Bordos László Zsolt
Június 19-én, a Múzeumok Éjszakáján fantasztikus látványban lehet része annak, aki ellátogat a Magyar Nemzeti Galériához, akkor rendezik ugyanis a világ első virtuális épületfestő versenyének döntőjét.
2010. június 2.
A kilátástalanság szépsége - Gressai Ferdinánd költő
Gressai Ferdinándnak nemrég jelent meg első verseskötete, a Csupasz oltalom a Magvető Kiadó gondozásában. Az erős kezdetről, magukról a versekről és a hozzájuk tartozó illusztációkról beszélgettünk az ifjú titánnal.
2010. június 2.
Tisztán tánc – Interjú Emanuel Gattal
Március 12-én és 13-án ismét látható a Trafóban az izraeli táncos-koreográfus, Emanuel Gat, aki ezúttal két darabbal mutatkozik be. A Téli utazás és a Téli variációk duettek, partnere mindkettőben Roy Assaf. A két premier között öt év telt el.
2010. március 9.
Újraértelmezett eredetiség - Glenn Brown
Glenn Brown a kilencvenes évek brit festőgenerációjának egyik legsikeresebb alakja, aki kizárólag ismert és kevésbé ismert festményeket, illusztrációkat reprodukál, lát el új értelemmel és érzelemmel.
2010. február 26.
Minden alakul – Mucsi Zoltán
Merész témához nyúlt Tasnádi István: egy swingerklubban játszódik legújabb darabja, a Kupidó. A tulajt, Oberont, Mucsi Zoltán játssza. Vele beszélgettünk a darabról és a színházról általában.
2010. február 4.
12345678910
5 / 20 oldal
2012. február 8., szerda

Aranka
Tagok: túl az 1 millión