Interjú
Testvérbőrben – Oláh Zoltán
Oláh Zoltánt, az Operaház fiatal táncosát számos szerepkörben láthatta már a magyar közönség. Alakított szerelmes Rómeót, Lenszkijt az Anyeginben, Levint az Anna Kareninában. Az Operaház huszonhét éves első magántáncosáról, a magánéletében nemrég édesapaként debütált táncművészről kis túlzással azt is állíthatnánk, hogy annyi főszerepet eltáncolt már, amennyi díjjal, szakmai elismeréssel büszkélkedhet. Most Dosztojevszkij drámai regényének, a Karamazov testvéreknek színpadi adaptációjában tűnik fel a valós jelleméhez is közel álló, érzékeny lelkületű Alekszej szerepében. Az előadás különösen fontos az Operaház történetében, hiszen a világszerte elismert orosz koreográfus, Borisz Eifman és asszisztense dogozik az együttessel.
2009. október 29.
Súlya van, hogy figyelnek rám - Tenki Réka
Másfél éve végzett Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor osztályában, azonnal a Katonába szerződött. A POSzT zsűrije és az ország színházi kritikusai szerint is ő volt tavaly a legígéretesebb pályakezdő. Mindezek ellenére Tenki Réka inkább kételkedik. Legfőképp saját magában. És elkezdett gitározni tanulni, mert még jól jöhet.
2009. október 29.
A kreativitásomból szeretnék megélni - Vass Imre
Wim Vandekeybus világhírű társulata, az Ultima Vez a Budapesti Őszi Fesztiválon a Trafó vendége lesz a nieuwZwart című darabbal. A kulisszatitkokról a társulat egyik magyar táncosát, Vass Imrét faggattam.
2009. október 9.
Kérdőjelek nélkül – Kerekes Éva
Örkény Macskajátékának Egérkéje, és Brecht Hitlerről mintázott Arturo Uija. Októbertől mindkét szerep Kerekes Éváé az Örkény Színházban. Előbbit Mácsai Pál, utóbbit Zsótér Sándor rendezi.
2009. szeptember 25.
Látod a munkád eredményét – Zsíros László Róbert, a Kutatók Éjszakája előadója
A tudományos karrierjét az egykori Kertészeti Egyetemen kezdő, majd a Csodák Palotájában folytató Zsíros László Róbert első pillantásra tökéletes cáfolata mindannak, amilyennek egy tudóst képzelnénk el: laza, érthető és közvetlen - ez Szertár néven futó blogján (szertar.blog.hu) is azonnal látható. Viszont mindenekelőtt kíváncsi is, ami a legjobb alap ahhoz, hogy bárkiből tudós válhasson. Kutatni márpedig mindig érdemes, és mindig van mit, további inspirációért ne hagyd ki a szeptember 25-i Kutatók Éjszakáját a Millennárison, ahol például Laci kísérleteit is megnézheted.
2009. szeptember 23.
Nem érdekel, amit már egyszer megcsináltam – Hód Adrien
Hód Adrienn most érkezett vissza a shaolin faluból, a Budapest Tánciskola táborából, ahol évek óta tanít.
2009. szeptember 4.
Játszó-terek - Lőkös Ildikó
Újabb dobásra készül a KoMa Társulat. A harmadik évadjukat kezdik, és egyelőre úgy tűnik, minden évre jut egy jelentősebb produkció. A Plazma és a Fédra Fitness után szeptember 3-án jön a Kisded játékok. A darab magyar változatát Lőkös Ildikó írta, vele beszélgettem a bemutató előtt néhány héttel.
2009. augusztus 28.
A külső szem egyértelműsége - Harangi Mária
Harangi Mária magyar-francia szakos bölcsészként felvételizett a Színművészeti zenés színházrendező szakára, ahonnan egyértelműen vezetett az útja a zenés színház felé.
2009. augusztus 7.
A maximalista képtáros - Dusa Gábor
Dusa Gábor, az egyik legjobb hazai tánc- és színházi fotós két évtizede van a pályán. A fényképezőgép viszont már sokkal régebben hozzáragadt.
2009. július 31.
Kételyből, ösztönből, tudatlanságból – Pálfi Ervin
A POSzT-on a Fidelio Est legjobb 30 év alatti színésznek járó díját Pálfi Ervin kapta, aki a Szabadkai Népszínház A Gézagyerek című előadásában a címszerepet játszotta. Azóta Kisvárdán is megkapta a legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést.
2009. július 31.
3456789101112
7 / 20 oldal
2012. február 8., szerda

Aranka
Tagok: túl az 1 millión