Interjú
Ha kell, túlmisztifikálom - Bodor Johanna
A Szegedi Szabadtéri Játékok nyitóprodukciója Lehár Ferenc Cigányszerelem című operettje. A budapesti próbafolyamat közben beszélgettünk Bodor Johannával, aki Szögi Csabával közösen koreografálja a nagy létszámú tánckarral megálmodott előadást.
2009. július 3.
Hagytuk, hogy a dolgok megszülessenek – Frenák Pál
A Frenák Pál Társulat a Művészetek Palotájában a Seven című darabbal, a Trafóban a legendás Ká.Osz! felújításával ünnepli tízéves évfordulóját. Frenák Pállal, a társulat vezetőjével, koreográfusával beszélgettünk.
2009. december 17.
A harag maga a fájdalom - Riekje Boswijk-Hummel
A legtöbb ember naponta akár többször is felhúzza magát valamin. Vannak, akiket kevésbé lehet kihozni a béketűrésükből, mások a legkisebb dologra is felkapják a vizet. De vajon mi zajlik le bennünk ilyenkor?
2011. április 13.
Három madár, hét történet, betoldások és elágazások - Simon Starling
Simon Starling a kortárs képzőművészet egyik legismertebb és legjelentősebb alakja. Általában a legkülönfélébb mindennapi tárgyak létrejöttének és felhasználásának a körülményeit vizsgálja, újraértelmezi. 2005-ben elnyerte a fiatal brit kortárs művészeknek évente odaítélt legrangosabb elismerését, a Turner-díjat. Közel másfél éves előkészítés és egyeztetés után, a múlt héten nyílt egyedülálló kiállítása a Ludwig Múzeumban.
2008. június 23.
Háromféle színész van - Száraz Dénes
Száraz Dénes 2003-ban végzett a Színművészeti Egyetemen, majd két évig szabadúszókét dolgozott többek között a Thália Színházban és a József Attila Színházban.
2010. július 14.
Hazatérés
Ha megkérdeznék a közönséget, hogy az ország egyik legkitűnőbb színésze, Balkay Géza most melyik társulatnál dolgozik, valószínű, hogy csak nagyon kevesen tudnának erre helyes választ adni. Ez az R. S. 9. Színház.
2005. március 24.
A hely szelleme
Személyével interjú az előző évad során programmagazinunkban még nem készülhetett, hiszen csak költőként ismertük. A Nibelung-lakópark című tetralógia szerzőjeként viszont a színházba járó közönség azonnal megtanulta Térey János nevét.
2005. január 19.
Helyet az ifjúságnak!
Hagyományaink szerint a Súgó az idei Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSzT) is adott át díjat, a legjobb harminc év alatti színésznő, illetve színész kategóriában. Láng Annamária a Krétakör Színház és Kiss Ernő a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művésze lett a két díjazott. Előbbi A. P. Csehov Sirájának Nyina, míg utóbbi Háy János A Herner Ferike faterja című darabjában Krekács Béla szerepéért kapott elismerést.
2004. szeptember 24.
Hihetetlen történet - Tom Zaller, a Titanic-kiállítás atyja
James Cameron szívszaggató és Oscar-halmozó filmje után kevesen gondolták volna, hogy még nagyobb bőrt le lehet húzni a Titanic katasztrófájáról. Tom Zaller erre alaposan rácáfolt, amikor 1997-ben elvállalta a Titanicról szóló kiállítás megszervezését, és olyan jól végezte a munkáját, hogy a Titanic a világ legnépszerűbb kiállítása lett több mint 18 millió látogatóval. Zaller pedig időközben olyannyira beleszeretett minden idők legpechesebb hajójába, hogy 2000-ben bevállalt egy négyezer méteres merülést is a roncsokhoz.
2007. szeptember 13.
A hivatástudat és a véletlenek - Cser Krisztián
Cser Krisztián az idei évadban Ránki György Pomádé király új ruhája című operájában debütált, és nagy sikerrel szerepel a Fidelio Don Fernandójaként is. Következő premierje február második felében volt, Brecht és Weill Mahagonny felemelkedése és bukása című művében Alaszkafarkas Joe-t alakítja. Az operák mellett rendszeresen hallhatjuk oratóriumok szólistájaként is.
2009. március 2.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek












