Interjú
Játszó-terek - Lőkös Ildikó
Újabb dobásra készül a KoMa Társulat. A harmadik évadjukat kezdik, és egyelőre úgy tűnik, minden évre jut egy jelentősebb produkció. A Plazma és a Fédra Fitness után szeptember 3-án jön a Kisded játékok. A darab magyar változatát Lőkös Ildikó írta, vele beszélgettem a bemutató előtt néhány héttel.
2009. augusztus 28.
Jelenkori kalandor - Ágens
‘formáld a bíbor madarat
hajolj rám
aranyat olvasztok a számban
bíbor madár lakhelyét készítem elő
végső alakját éleszti nyelvem
édes fojtás torkom falánál
nyughass te galád még előbb térsz ki
mint természeted kéri’
2007. október 9.
Jó színházat bárhol lehet csinálni – Szente Vajk
Játszik, énekel, szöveget ír, de később szívesen rendezne is és a színházigazgatásban is lát fantáziát… Szente Vajk egy modern – színházi – polihisztor. Erőforrásai úgy tűnik kimeríthetetlenek, s már puszta megjelenésével felrázza az embert téli álmából.
2010. január 29.
Jog és játék - Interjú Szervét Tiborral
Rovatunk következő „áldozata” a Radnóti Miklós Színház kitűnő színésze, Szervét Tibor.
2005. december 22.
Jóra számítottam, jót kaptam - Kukorelly Endre
Több interjúban elmondta már Kukorelly Endre, hogy mielőtt fölkérték volna a Pécsi Országos Színházi Találkozó válogatójának, ritkán járt színházba. Az elmúlt évben viszont egy hivatásos kritikushoz hasonló teljesítményt hajtott végre: száznyolcvanhárom előadást látott, ezek közül választotta ki azt a tizenhatot, amely bekerült a versenyprogramba.
2008. június 4.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek







