Interjú
Karizmatikus találkozás - Lőrinczy György
Az idei Szegedi Szabadtéri Játékok egyik különlegességének ígérkezik a lauseanne-i Béjart Balett Szerelemtánc című balettestje. Az előadás Lőrinczy György, a Pentaton Művészeti Ügynökség vezetőjének segítségével jut el Magyarországra.
2009. május 28.
KEK - Közép-európai Kalandok – Badár Sándor és Horváth János
Hát - tudom, így nem kezdünk mondatot - meg kell mondanom, nem volt egyszerű dolgom, amikor arra vállalkoztam, hogy interjút készítek Badár Sándorral és Horváth Jánossal. Egy bevásárlóközpont kávézójába beszéltünk meg találkozót, ahová elsőnek Horváth János érkezett meg, majd kisebb késéssel Badár Sándor is befutott. A beszélgetés apropóját legújabb könyvük, a KEK - Közép-európai Kalandok adta, de persze csapongtak jobbra-balra...felejthetetlen élmény volt.
2009. március 11.
Kékről, ösztönről, tánctörvényről - Frenák Pál
Frenák Pál igen impulzív személyiség. Ezt nemcsak darabjainak intenzitása mutatja, hanem az az energia is, amivel évről évre újabb és újabb darabokat alkot, amivel világszínvonalú társulatát működteti és utaztatja. Emellett úgy tűnik, felvállalja azt az összes kortárs alkotót érintő ügyet, hogy legyen Magyarországon önálló tánctörvény, amely a műfaj néha szinte ellehetetlenített helyzetén hatalmasat lendítene.
2007. november 15.
Kell egy híd, vissza, a hétköznapokhoz - Őze Áron
Ez az interjú egészen másképp indult volna, de a közönség közbeszólt. Az Ábel előadás után beszéltünk meg találkozót Őze Áronnal. A diákközönség (a mostani épp) mérhetetlen unintelligenciával figyelte a darab menetét, és saját kommentárjaikkal szórakoztatták egymást. Muszáj volt ezzel kezdenem.
2007. december 11.
Kérdőjelek nélkül – Kerekes Éva
Örkény Macskajátékának Egérkéje, és Brecht Hitlerről mintázott Arturo Uija. Októbertől mindkét szerep Kerekes Éváé az Örkény Színházban. Előbbit Mácsai Pál, utóbbit Zsótér Sándor rendezi.
2009. szeptember 25.
A kerozin szaga és illata - Háy György
Búvárok és hegymászók, felfedezők és a Földet körbe vitorlázók. Háy György könyvében a repülés 12 alapfiguráját mutatja be; sokféle jellem, a józan megfontoltságtól egészen a kiszámíthatatlan vadságig...
2010. augusztus 6.
Kerültem az iskolát - Parti Nóra
A színészi pályán a tehetség önmagában nem sokat ér. Hosszú távon kell kitartónak, céltudatosnak lenni. Beszélgetőtársam Parti Nóra, a Bárka Színház művésze tökéletesen megfelel eme kritériumoknak.
2007. június 26.
Kételyből, ösztönből, tudatlanságból – Pálfi Ervin
A POSzT-on a Fidelio Est legjobb 30 év alatti színésznek járó díját Pálfi Ervin kapta, aki a Szabadkai Népszínház A Gézagyerek című előadásában a címszerepet játszotta. Azóta Kisvárdán is megkapta a legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést.
2009. július 31.
Kétlakiság prolongálva
Üstökösként, kívülről robbant be a magyar színházi életbe, jócskán felkavarta a langyos állóvizet. Társulatának vendégszereplései alkalmával először a szakma figyelt fel rendezéseire, később a közönség is megismerte nevét. Beszélgetőtársam Vidnyánszky Attila, a beregszászi Illyés Gyula Színház rendezője.
2003. október 28.
Kevesebb csillogás - Haberland Attila stylist
A londoni Fashion College-ban végzett Haberland Attila a Pesti Est reklámfilmjének „stílus felelőse”, az egyik legkeresettebb hazai stylist.
2008. február 1.
123
1 / 3 oldal
2012. február 8., szerda

Aranka
Tagok: túl az 1 millión