Interjú
Mindig is az a rész érdekelt, ami „fáj” - Simon Márton költő
A fiatal költő, Simon Márton az élet fontos dolgairól, nőkről, magányról, halálról közli gondolatait gyönyörű képekben megfogalmazva, illetve megrajzolva a Dalok a magasföldszintről című első kötetében.
Minőség garantálva - Interjú Fodor Tamással
Az ország egyik legrégibb önálló stúdió-színháza, amely több helyszínen is működött. Éppen tíz éve nyitotta meg kapuit a Ferencvárosban, a Mátyás utca 9 szám alatt a „zöldlámpás ház”. Aki eddig nem találta ki, miről is van szó: ez a Stúdió „K”. A színház alapító-igazgatója Fodor Tamás, vele beszélgettem.
Mona Lisa titkai - Pascal Cotte
Csodálatos dolog a tudomány; segítségével olyan múltbeli dolgok kerülhetnek felszínre, amik által új értelmezést kap a történelem. Pascal Cotte esélyt kapott arra, hogy megvalósítsa álmát, és az általa is kifejlesztett multi-színkép kamerával alaposan megvizsgálja a világ leghíresebb festményét, a Mona Lisát. A francia feltaláló Mona Lisa titka című elemzése része annak a Da Vinci - A géniusz elnevezésű tárlatnak, ami nemrég nyílt Budapesten, a VAM Design Centerben, és ahol bepillanthatunk a különc tudós és művész munkásságába. Pascal Cotte a kiállítás előkészületei alatt Budapesten csillogó szemekkel mesélt az imádott nő, „Gioconda” titkairól.
Mozgás és katedra
Válogatott öttusázó, később számos produkcióban kaszkadőr, majd megszámlálhatatlan előadás mozgástervezője. Ha a felsoroltak és polgári neve - Pintér Tamás - említése is kevésnek bizonyul, utolsó mentsvárként beceneve marad: Oroszlán.
Műfaji korlátok nélkül - Balogh Anna
Balogh Anna mögött sűrű, kihívásokkal teli szezon áll, de az előtte álló nyár sem tűnik kevésbé pihentetőnek: a Madách Színházban már a Spamalot női főszerepét, a Tó úrnőjét próbálja.
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek









