Interjú
Nagyszínházi művészi értékek - Eszenyi Enikő
Február 1-jétől Eszenyi Enikő a Vígszínház új igazgatója. Azt mondja, az itthoni és külföldi munkái, tapasztalatai alapján most látta elérkezettnek az időt, hogy benyújtsa a pályázatát, melynek címe Nyitott színház; ezen az úton vezetné tovább a teátrumot.
2009. január 27.
Naptunusz – Nagy Natália
Nagy Natália, volt Evettke a L’art pour L’art Társulatban, alapító tagja a Holló Színháznak, játszott az Operett Színházban és Tímár Péter két filmjében, a Csinibabában és a Zimmer Feriben. Két szólólemeze jelent meg: a Zsákbamacska minden nő és a Legyél állat. Most pedig gyermekeknek írt verses mesekönyvet A Nap születésnapja címmel.
2007. július 5.
Navigációs kísérlet - Kicsiny Balázs és Fitz Péter
Idén nyáron Kicsiny Balázs képviseli Magyarországot a Velencei Biennálén. A Navigációs kísérlet című kiállításon Kicsiny, aki nemrég tért haza többéves angliai tartózkodása után, négy művön keresztül a mozgás és mozdulatlanság, az utazás és a visszatérés kérdésével foglalkozik. A velencei szereplésről kérdeztük a művészt és a kiállítás kurátorát, Fitz Pétert.
2005. július 1.
Ne csak a szád járjon! - Rába Roland
Amikor kiderült a Nemzeti Színház idei évadterve, sokan felkapták a fejüket: Rába Roland rendezni kezd, s mindjárt kettőt is. Mostanra az egyiken már túl van, a másiknak épp a közepén tart. És senki ne gondolja, hogy ez olyan magától értetődően ment.
2010. január 12.
Nehéz a pálya, csak.. - Vallai Péter
Szinte hihetetlen, hogy pár nap múlva betölti a hatvanat. A színművészeti alatt két év „termelési gyakorlat” és hat év Thália Színház után több vidéki társulatnál is megfordult. Idén már a huszadik szezonját kezdte meg a Vígszínháznál. Beszélgetőpartnerem Vallai Péter.
2006. november 23.
Nem csak tánc
Néhány évvel ezelőtt figyeltem fel rá. Feltűnt, hogy törékeny alkata fantasztikus mozgáskészséggel, rendkívüli koncentrációval párosul. Az idő múlásával tánca letisztult, beérett. Fiatal kora (28 év) ellenére ma már nem csak kiváló táncos, hanem koreográfus, rendező is. Neve: Gergye Krisztián.
2004. december 16.
Nem érdekel, amit már egyszer megcsináltam – Hód Adrien
Hód Adrienn most érkezett vissza a shaolin faluból, a Budapest Tánciskola táborából, ahol évek óta tanít.
2009. szeptember 4.
Nem köt határidő - Keresztes Anna
Külföldön gyakran előfordul, hogy enyhén sérült emberek, főleg fiatalok, önálló színházi közösséget hoznak létre. Itthon elég ritka az ilyen kezdeményezés, a Baltazár Színház viszont 1998 óta jelen van, és üdítő kivételként színesíti a hazai palettát. Vendégem a társulat egyik tagja, Keresztes Anna.
2006. december 19.
"...nem nagyon akartam űrhajós vagy pilóta lenni." - Kovács Lehel
Kovács Lehel 2006-ban végzett a Színház-és Filmművészeti Egyetemen Lukáts Andor és Jordán Tamás osztályában, ezután a Katona társulatához szerződött. Több filmben is láthattuk már és gyakori szereplője a TÁP Színház előadásainak is. Lehellel a színház mellett a filmekről és terveiről beszélgettünk.
2011. szeptember 2.
Nem szeretek a dolgok felszínén maradni... - Gergye Krisztián
A tradicionális jávai táncosként induló Gergye Krisztián 2001 óta készít önálló koreográfiákat. Áprilisban egyfajta szintézisként az összes, közelmúltban bemutatott koreográfiája megtekinthető, májusban pedig új bemutatóval készül.
2008. március 27.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek












