Színházak

Előadások

Gyerekszíndarabok

Társulatok

Táncelőadások

Boldogtalanok
Kelemen László Kamaraszínház, 2011
Igazi tragédiával, szomorú és megható asszonysorsokkal, örökös lelki vívódással találkozhatunk, vagyis megismerhetjük a boldogtalanokat. Egy asszony szerethet annyira egy férfit, hogy befogadja annak szeretőjét, és békésen éljenek – hármasban? A férfi szenved, a szerető szenved, az asszony (aki valójában nem feleség, hanem szintén szerető) szenved. Boldogtalanok. A kilátástalan helyzetből ki-ki a maga módján próbál – vagy nem próbál – szabadulni. Az 1965-ben irodalmi Nobel-díjra jelölt magyar írót életében elkerülte a közönségsiker. A Boldogtalanok egészen a hatvanas évek végéig ismeretlen volt a színházrendezők előtt, a IV. Henrik bemutatójára pedig mintegy negyven évet kellett várni. A méltatlanul elfeledett írózseni korszakalkotó művét Szász János állítja színpadra, a szerelmi háromszög szereplői Kőszegi Ákos, Bognár Gyöngyvér és Trokán Nóra.

2012. május 27., vasárnap

Hella
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.