Seonduk yeowang
dél-koreai történelmi filmsorozat, 62/10. rész
Szereplők:
Lee Yo-won (Tokmán)
Koh Hyun-yung (Misil)
Uhm Tae-woong (Kim Yusin)
Kil-Kang Ahn (Jilsuk)
Kim Nam-gil (Bidam)
Epizód tartalma:
A szomszédos Pekcse királysággal vívott háború során a Sárkányvirág alakulat is bevetésre kerül. A ravasz és számító Misil nagyasszony és segítői azt akarják elérni, hogy a harcok során Kim Szo-hjon nagyúr serege ne térjen vissza a háborúból. Eközben a Sárkányvirág alakulat katonái is komoly csatába kerülnek. Tokmán, aki továbbra is férfiruhában jár, egyre bátrabb és ügyesebb katona lesz.
A sorozatról:
Silla királyság öreg királya élete végéhez közeledik, ezért testamentumot diktál bizalmasának és ágyasának, Misilnek. Ennek értelmében trónját legidősebb fiától származó unokájára, Pek-csongra hagyja, míg Misiltől és vezető embereitől azt kéri, vonuljanak kolostorba. A szép Misil azonban meghamisítja a végrendeletet. Bár a bölcs király ezt előre látja, mégsem tudja megakadályozni, hogy ágyasa megszegje utolsó ígéretét. Az ügyes Misil ugyanis a második fiúnak játsza át a trónt, akivel megígérteti, hogy feleségül veszi. Ám az álnok uralkodó nem tartja be szavát, így évek múlva Misil egy újabb csellel érvényt szerez az eredeti végrendeletnek. Ekkor már a hajdan gyermek unoka felnőtt férfi, akinek felesége gyermeket vár. Misil terveibe ez nem illik bele, így megpróbálja eltüntetni a fiatal hercegnőt.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek