Interjú
Nem felejthetjük el a történelmet - Jon Seda
A nagy sikerű Ryan közlegény megmentését követően 2001-ben Tom Hanks és Steven Spielberg elkészítették az Elit alakulat című minisorozatot. 2010-ben pedig a normandiai csata hősei után...
2010. április 21.
Jill Scott - interjú
Végre itthon is láthatjuk az utóbbi évek egyik legígéretesebb adaptációját, az angol Alexander McCall Smith regényeiből készült – azonos címet viselő – The No.1 Ladies Detective Agencyt, melyet nálunk Női szimat nyomozóiroda címen mutat be az HBO.
2010. február 17.
Sofia Milos - interjú
Sofia Milos Yelina Salast alakítja a CSI: Miamiban. A Millenárison zajló kiállítás népszerűsítése miatt látogatott Magyarországra, ahol, bár nagyon feszes programja volt, szánt rá egy kis időt, hogy interjút adjon a Pesti Estnek.
2010. január 6.
Brad Pitt – családról, jó ügyekről és a Coen fivérekről
Nehéz visszaemlékezni arra az időszakra, amikor Brad Pitt még nem volt szupersztár, igaz, ennek is már több mint két évtizede. A decemberben 46. évét betöltő színész még a Dallasban kezdte pályafutását, időközben jól bevált szépfiú karakterével a Thelma és Louise-ban futott be, innen pedig már nem volt megállás. Élete (jelenlegi) párjával a Mr. és Mrs. Smith forgatásán hozta össze a sors(?), akinek két örökbe fogadott gyermeke mellett azóta még négy lurkóval gyarapodott a csipet-csapat. Az HBO-n november 15-én startoló Égető bizonyíték vitán felül Pitt egyik legviccesebb alakítása, a Coen fivérek tragikomikus hőse ugyanis a világ legnaivabb személyi edzője.
2009. november 4.
Budapesten járt Carlos Mesber
Budapesten ünnepelte születésnapját Carlos Mesber, a népszerű szappanopera-sztár. A Zone Romanticán látható Szenvedélyes ízek című műsor főszereplője találkozott rajongóival, interjúkat adott, élvezte a magyarországi vendéglátást, és mesélt jövőbeli terveiről is.
2009. november 2.
„Kedves tébolyultak” - Interjú az On the Spot főszereplőivel
A Spektrum vadonatúj, saját gyártású sorozatában két magyar egyetemista kerekedik fel, hogy kamerával a kezükben bejárják és a nagyközönség számára is bemutassák a világ legveszélyesebb zónáit. Cseke Eszter és S. Takács András arra kíváncsi, ami a hírekből kimarad. A velük készült interjúban a kalandos utazás során szerzett élményeikről, illetve a forgatásról mesélnek.
3
2009. október 21.
Ted Danson-interjú
Glenn Close ellenfelét, egy bukott milliárdost alakít Ted Danson A hatalom hálójában című sorozatban. A színész a sorozat egyik forgatási szünetében adott interjút az AXN tévécsatornának, melyben karrierjéről és szerepének megformálásáról mesél.
2009. október 7.
Glenn Close-interjú
Glenn Close (62) ötszörös Oscar-díjra jelölt, kétszeres Emmy-, Arany Glóbusz-díjas és háromszoros Tony-díjas színésznő okosan, céltudatosan építette karrierjét. Szerepválasztásai sokszor merésznek, de sosem elhibázottnak bizonyultak. Az önmagát jól ismerő színésznő alkatához megfelelően határozott, intelligens szerepeket játszott egész életében. Jelenleg A hatalom hálójában című sorozat harmadik évadát forgatja, melynek főszerepét kimondottan az ő alkatára szabták. Az AXN által készített interjúban Glenn Close a sorozatról és karrierjéről mesél.
2009. szeptember 29.
Olasz konyha itthon – Alessandro Arenával
A TV Paprika új gasztro road movie-jában Csiszár Jenő barátja, Alessandro Arena segítségével térképezi fel Olaszország legszebb és néha legeldugottabb tájait és az olasz konyha kevéssé ismert specialitásait. Az utazás apropóját Sandro kitüntetése, a legjobb olasz szakácsoknak adott Arany Disznó-díj adta, amit nem véletlenül kapott idén a több mint másfél évtizede nálunk élő kiváló séf.
2009. szeptember 22.
A bakancslista – Interjú Jack Nicholsonnal és Morgan Freemannel
Mi lehet jobb egy színészóriásnál? Kettő. Az HBO-n nemrég debütáló A bakancslista című filmben a haldokló magányos milliomos, Jack Nicholson és a szintén haldokló családos autószerelő, Morgan Freeman közös kórtermükben fekve úgy döntenek: együtt teszik meg mindazt, amit haláluk előtt még meg akarnak tenni, így hamarosan a Kínai Nagy Fal előtt találják magukat egy motoron. A két zseniális színészen kívül másra nem is nagyon építő film érzelmes, de nem érzelgős – és ez Jack Nicholsonnak is nagyon bejött.
1
2009. augusztus 31.
12345678
1 / 8 oldal
2010. augusztus 1., vasárnap

Boglárka, Boglár
H
26
K
27
Sze
28
Cs
29
P
30
Szo
31
18:05
A dobos
hongkongi filmdráma, 2007
18:20
Bellamy
francia krimi, 2009
18:20
A boldogító talán
amerikai-angol romantikus vígjáték, 2008
18:25
Az időgép
amerikai sci-fi kalandfilm, 2002
18:30
A harmadik szabály
amerikai akciófilm, 1993
Érdemes gőzerővel készülni október 4-re, ekkor jön ugyanis az Ászok Ásza, a Botrányok Atyja, Ozzy Osbourne! Ozzy 18 hónapos világ körüli turnén van, a világ minden nagy arénáját és stadionját bejárja,...
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2010
Magyar Vendor Kft. az Est Media Group tagja.