Fellépők

Kedvenc helyek

DVD
Életek éneke
A magyar, vagy tágabban a kárpát-medencei népzenének Erdély az a meseországa, ahol élő hagyományként maradtak fenn a magyar, román, cigány zenék és táncok, nemcsak dallamokban és szövegekben, de hagyományos táncalkalmakban és a hozzájuk hangszeres zenét szolgáltató hivatásos muzsikásokban, bandákban is. Ezeknek a zenészeknek, illetve táncosoknak a bemutatására vállalkozott Bereczki Csaba rendező és stábja. Riportokat, vagy inkább portrékat készítettek kilenc tájegységből kéttucatnyi arcot kiemelve. Az Életek éneke két változatban készült el: előbb hosszabb formájában kilencrészes tévésorozatként (ez most háromlemezes DVD-ként kapható), majd közel harmadannyi terjedelemben mozifilmként (ez került a szimpla DVD-kiadásra).
2009. január 27.
Elton John: One Night Only - The Greatest Hits
2001 Hossz: 153 perc Kiadó: Universal Music Hang: angol 5.1, DTS és sztereó Bár Elton John határozottan azon előadók közé tartozik, akiket jobb hallgatni, mint nézni, mégis, miután felocsúdtunk Elton iszonyú rózsaszín zakója és a hatvanfelé járó háttérvokalista-gitáros elöl fufrura vágott lobogó sörénye okozta sokkból, jó esély van rá, hogy magával ragad minket ennek a tagadhatatlanul hangulatos koncertnek a varázsa.
2002. január 1.
Elvis Costello & Allen Toussaint: Hot As A Pistol, Keen As A Blade
A sors iróniája, hogy miközben a 2005-ös Katrina-hurrikán New Orleans történetének legnagyobb katasztrófáját okozta, olyan nagyszerű művészi produkciókat köszönhetünk neki, mint a helybéli fekete blues legenda, a zongorista-énekes-producer Allen Toussaint és a jeles brit dalszerző-előadó, Elvis Costello által közösen készített 2006-os The River In Reverse album – vagy a lemezhez kapcsolódó turné montreali fellépését megörökítő DVD.
2007. február 28.
Elvis Presley hét filmje
A Király 1977. augusztus 16. óta nincs már velünk, de a legenda, a zene és a filmek tovább élnek, hogy azok is megsejthessenek valamit a rock and roll születésének idejéről, akiknek akkoriban talán még a szülei is csak el nem gondolt gondolatok voltak.
2004. szeptember 2.
Elvis Presley: ’68 Comeback – Special Edition
Elvis Presley bő negyedszázaddal a halála után is izgatja az embereket: a 2002-ben kiadott ELV1S 30 #1 Hits válogatásalbum több mint 13 millió példányban kelt el, de még a 2nd To None című kiegészítő slágergyűjtemény is milliós nagyságrendben fogyott. Most két leghíresebb tévéműsora – az 1968-as visszatérő show és az 1973-as Aloha From Hawaii koncertközvetítés – anyagát adták ki újra DVD-n.
2006. szeptember 29.
Elvis Presley: Aloha From Hawaii – Special Edition
Elvis Presley bő negyedszázaddal a halála után is izgatja az embereket: a 2002-ben kiadott ELV1S 30 #1 Hits válogatásalbum több mint 13 millió példányban kelt el, de még a 2nd To None című kiegészítő slágergyűjtemény is milliós nagyságrendben fogyott. Most két leghíresebb tévéműsora – a legendás ’68 Comeback Special és az ’73-as Aloha From Hawaii koncertközvetítés – anyagát adták ki újra DVD-n.
2006. szeptember 29.
Eminem: All Access Europe
2002 Hossz: 78 perc Kiadó: Universal Music Hang: angol sztereo Marshall Mathers, a detroiti fehér rapper felvette az Eminem művésznevet, Eminem pedig kitalálta a tabudöngető Slim Shady galád karikatúrafiguráját, aztán idővel a három karakter végérvényesen összegabalyodott, és az ezredforduló legszórakoztatóbb, legizgalmasabb, legbotrányosabb popkulturális jelenségévé nőtt.
2003. január 20.
Eminem: Live From New York City
A briliáns sorlemezek (The Slim Shady LP – 1999, The Marshall Mathers LP – 2000, The Eminem Show – 2002, Encore – 2004) mellett Eminem DVD-kiadványai általában sajnos csalódást okoztak (The Slim Shady Show, All Access Europe , The Anger Management Tour), és mivel a 2005-ös karrierösszegző Curtain Call válogatásalbum kapcsán nem készült kibővített, aktualizált verzió a fél évtizeddel korábbi E című klipgyűjteményből, így ez a tendencia a 2007 végén megjelent Live From New York City DVD-vel is csak folytatódik (még ha egy profin lefilmezett, energikus koncertről is van szó).
2008. január 25.
Eminem: The Anger Management Tour
Eminem zseniális lemezeihez sajnos DVD-kiadványai nem érnek fel: az E című korai klipgyűjtemény, az animációs The Slim Shady Show vagy az All Access Europe című hevenyészett turnéfilm után a 2002-es The Eminem Show album látványos cirkuszi környezetbe helyezett turnéjának detroiti állomásán felvett koncertfilmből sem lesz klasszikus.
2005. szeptember 6.
End Of The Century – The Story Of The Ramones
Az 1999-es Anthology dupla válogatás megjelenése óta eltelt időben a Ramones négy alapítótagjából hárman is meghaltak: az énekes Joey 2001-ben, a basszista Dee Dee 2002-ben, a gitáros Johnny 2004-ben – így ma már csak az 1978-ban kilépett magyar származású dobos, Tommy Ramone él. A legfontosabb amerikai punkzenekar történetét bemutató dokumentumfilm 2003-ra készült el, s most már DVD-n is hozzáférhető.
2006. március 28.
12
1 / 2 oldal
2012. február 8., szerda

Aranka
Tagok: túl az 1 millión